Négyezernél is több dolgozóját telepítheti át a JP Morgan Londonból

A JP Morgan a londoni befektetési részleg munkahelyeinek több mint a negyedét külföldi pénzügyi központokba telepítheti át, ha a brit EU-tagság megszűnésével jelentősen megváltozik a pénzügyi szabályozási környezet – mondta csütörtökön a legnagyobb amerikai bankcsoport vezérigazgatója.

Jamie Dimon a BBC-nek a davosi világgazdasági fórumon adott nyilatkozatában kijelentette: az eddig elvégzett elemzések alapján nem biztos, hogy a cég „már a Brexit utáni első napon” drasztikus munkahely-áttelepítési lépésekre kényszerül. Ha azonban Londonnak az EU-tagság megszűnése utáni időszakra nem sikerül a jelenlegi pénzügyi szabályozás viszonos fenntartásáról megállapodásra jutnia az Európai Unióval, annak a JP Morgan vezetője szerint „rossz vége lehet”.

Dimon szerint ebben az esetben a JP Morgan négyezernél is több munkahelyet telepíthet külföldre a Cityből. A legnagyobb tőkeértékű amerikai banki konglomerátum 16 ezer alkalmazottat foglalkoztat londoni részlegében.

A JP Morgan vezérigazgatója igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy London globális pénzügyi központként betöltött jövőbeni sikerére is veszélyt jelenthet-e a szabályozási harmonizációról szóló megállapodás esetleges elmaradása az EU-val.

Dimon már a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott – a kilépést pártolók által szűk, 51,9 százalékos többséggel megnyert – népszavazás előtt kijelentette, hogy a JP Morgan négyezer londoni munkahelye is veszélybe kerülhet, ha Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból.

Az áttelepülés lehetőségére nemrég egyenes utalást tett a második legnagyobb amerikai bankcsoport, a Goldman Sachs (GS) vezérigazgatója is. A cég európai központja szintén Londonban van, ahol a cég több mint hatezer alkalmazottat foglalkoztat.

Lloyd Blankfein, a GS vezérigazgatója azonban néhány hete Twitter-üzenetben közölte, hogy Frankfurtban járt, ahol „remek” tárgyalásokat tartott, „az időjárás is nagyszerű volt”, és nagyon jól érezte magát. Blankfein szerint mindez azért is jó dolog, mert a jövőben „még sokkal több időt” fog Frankfurtban tölteni. Üzenetét a #Brexit hívószóval zárta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Cityt terhelő Brexit-kockázatokra nagy londoni elemzőházak is felhívták már a figyelmet:

A legrészletesebb elemzést erről a kockázatról az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég készítette. A ház modellszámításai szerint a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő üzleti aktivitás a londoni pénzügyi szolgáltatási szektorban 40-50 százalékkal zuhanna, és ez a tovagyűrűző másodlagos hatásokkal együtt 38 milliárd font (több mint 13 ezer milliárd forint) bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével is járhat.

Egy másik elemzőház, a Centre for London tanulmánya szerint pedig ha London pénzügyi központja elveszíti hozzáférését az Európai Unió egységes belső piacához, az 70 ezer citybeli pénzügyi szolgáltatási munkahely megszűnéséhez vezethet. A cég szerint ez katasztrófával érne fel, mivel London teljes önálló exportján belül a pénzügyi és egyéb kapcsolódó szolgáltatások exportjának értéke eléri az évi 100 milliárd fontot, a londoni gazdaság teljes exportjának 50 százalékát.

Friss cikkünk a témában: Eddig 18 brit cég menekült Hollandiába a Brexit miatt

Forrás: MTI

Friss hírek

www.oxfordcorner.hu

Miért éri meg nyelvkönyvekre költeni? (x)

Bár az emberek pénzügyi helyzete manapság kevés úgymond felesleges dolog megvételét teszi lehetővé, mi mégis azt tanácsoljuk, hogy Gárdonyi Géza gondolatai lebegjenek a szemünk előtt: a könyvekre költött pénz elsőre úgy tűnik, ablakon kidobott pénz, holott pont olyanok, mint a vetőmag.

Read More »