Vámokkal és gyenge dollárral az amerikai növekedésért

Az amerikai pénzügyminiszter üdvözölte szerdán a dollár gyengülését Davosban, ahol a 48. Világgazdasági Fórumon más magas rangú amerikai tisztségviselőkkel együtt arra buzdította a jelenlévőket, hogy hajtsanak végre nagy befektetéseket az Egyesült Államokban.

Steven Mnuchin – aki Donald Trump amerikai elnök látogatása előtt egy nappal szólalt fel Davosban – hangsúlyozta, hogy a piacok nagyon kedvezően fogadták az adók csökkentését célzó, decemberben elfogadott reformokat. Megismételte, hogy a Fehér Ház célja a gazdasági növekedés ütemének 3 százalékra, vagy annál is erősebb ütemre emelése.

A dollár több mint hároméves mélypontra gyengült a főbb devizákkal szemben szerdán azon aggodalmak fokozódására, hogy az amerikai deviza hozamelőnye elkezd csökkenni, ahogy a világ legnagyobb központi bankjai elindulnak masszív gazdaságélénkítő intézkedéseik leépítésének útján. A hat főbb devizával szemben kalkulált dollárindex 2014 decembere óta először a 90 pontos küszöb alá esett kedden. Szerda délelőtt, 11 óra körül 0,49 százalékos mínuszban, 89,44 ponton – eddigi napi mélypontja, a 89,41 pont közelében – állt az index.

Az eurót ugyanekkor 1,2344 dolláron jegyezték, napi szinten 0,37 százalékkal erősödött a közös európai pénz. Eddigi napi maximumán, 1,2356 dolláron több mint hároméves csúcson, ugyancsak 2014 decembere óta a legerősebb szinten járt az euró árfolyama.

Gary Cohn, Trump elnök gazdasági főtanácsadója kedden tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az elnök Davosban azt az üzenetet akarja átadni a világnak, hogy az Egyesült Államok nyitott az üzletek iránt. Trump arra buzdítja majd a globális nagyvállalatokat, hogy az amerikai adóreform előnyeit kihasználva fektessék be tőkéjüket az Egyesült Államokban.

„Azt akarjuk, hogy a világ fektessen be Amerikában, és hozzon létre munkahelyeket az amerikai dolgozók számára” – hangoztatta Cohn, hozzátéve, hogy Trump elnök „felszabadította az amerikai gazdaságot”.

Donald Trump már csütörtökön ott lesz Davosban. Kétnapos látogatása alatt többek között Theresa May brit és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel is tárgyal, külön találkozik az Egyesült Államokban jelentős beruházásokkal rendelkező európai nagyvállalatok vezetőivel, majd pénteken beszédet tart a Világgazdasági Fórumon.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »