Venezuelai válság: élelmiszercsomagok a szavazatok fejében

Venezuelában, egykoron Dél-Amerika leggazdagabb, és a világ legnagyobb olajtartalékaival megáldott országában az év eleje óta egyre gyakoribbak a fosztogatások, mivel az élelmiszerellátás egyre bizonytalanabb. A hadseregnek kell őriznie a szupermarketek bejáratait, könnygázt vetnek be, csaknem minden nap vannak halottai az élelmezési válság miatt kirobbanó zendüléseknek. Sokakat mindez az 1989-es lázadásokra, a „Caracazo” előtti gazdasági krízisre emlékeztet.

Az infláció száguld, az élelmiszerárak robbannak, az erőszak és a jogtiprás erősödik. Magánkézben lévő szupermarketeket kényszerítettek árcsökkentésekre, miközben a hatalmától megfosztott parlament gazdasági bizottságának adatai szerint 2017-ben az infláció 2600 százalék volt, a világon a legmagasabb. A szocialista kormányzat a magánvállalatokat teszi felelőssé, mondván, hogy szabotázzsal nehezítik a helyzetet. Sok vállalatnak azonban nem áll rendelkezésére gabona, vagy más nyersanyagok külföldről, hogy normálisan termelhessenek.

Az elmúlt napokban a pénzromlás annyira felgyorsult, hogy a havi bér már legfeljebb csak néhány eurót ér. Bár Caracas lőporos hordóhoz hasonlít, és az ország a bolivar leértékelése miatt aligha képes a még elengedhetetlenül szükséges importot kifizetni, éppen az éhség segíthet Nicolás Maduro elnök újraválasztásának biztosításában, valamint  a katonaság támogatása. Vannak arra utaló jelek, hogy az év végére tervezett választást előbbre hozzák.

Ahhoz, hogy valaki a sok helyen valahogy még mindig létező, erősen szubvencionált élelmiszercsomagokhoz (olaj, rizs, tonhal, tejpor, liszt) jusson, igényelnie kell a „haza igazolványát”  (Carnet de la Patria), és ki kell nyilvánítania, hogy a kormányt támogatja. Az ellenzék adatai szerint a 2017-es helyhatósági választásokon részben ezeken az igazolványokon keresztül ellenőrizték, hogy a voksoló valóban a szocialistákra adta-e szavazatát. Leonardo Padrón író és Maduro bírálója a rendszert úgy minősíti, hogy „szavazatok ellenében megváltják az embereket az éhségtől.”

Ezen kívül Maduro petrónak elkeresztelt álvalutával (kriptovalutával) akarja kiszabadítani az országot az infláció szorításából. A valuta életképességét az olajtartalékok révén kell biztosítani, s ily módon megkísérelni, hogy a behozatalt, például élelmiszerekét könnyebben fedezhessék. Szakértők  szerint a terv aligha számíthat sikerre, mert mi van, ha a petrót senki sem fogadja el.

Maduro azonban a politikai túlélés művésze, populista, aki a kubai Castro testvérekhez hasonlóan megértette, miként kell propagálni Dávid harcát Góliáttal, azaz az Egyesült Államokkal. Donald Trump kormányzata Maduróval, Maduro-hívek tucatjaival szemben szankciókat rendelt el, számlákat fagyasztott be, kapcsolatokat feltételez a kokainkereskedelemmel.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Venezuela számára a 2017-es év fekete év volt: hónapokig tartó tiltakozások, utcai csaták, a főváros felett lebegő könnygázfelhő, több mint 120 halott, őrizetbe vételek ezrei. Luisa Ortega Díaz, az addig rendszerhű főügyész szakít Maduróval, de röviddel letartóztatása előtt férjével sikerül Arubába, majd Kolumbiába menekülnie. Más ellenzékiek is a szökést választják, vagy börtönben ülnek. A remények egyik hordozója, a 31 éves Freddy Guevara a chilei követség „foglya”.

Az ellenzék által bojkottált választás után Maduro hozzá lojális népi gyűlést állított fel, amelynek új alkotmányt kell kidolgozni. A népi gyűlés kubai mintát követ, minden fontos döntést ő hoz meg, köztük az egyértelműen ellenzéki többségű parlament megfosztását hatalmától. Hugo Cháveznek „a 21. századi szocializmus megalapítójának” korábban eltávolított képei ismét megjelentek a népi gyűlés falain.

Maduro a „gazdasági háborút” és az alacsony olajárat tartja felelősnek a nyomorúságos helyzetért, ám inkább a rossz gazdálkodást, az olaj mindenhatóságát és a korrupciót kellene okolni. Vannak arra utaló jelek, hogy a katonák és a szocialisták még az élelmiszerelosztás rendszerén is gazdagodnak: élelmiszercsomagokat „térítenek el”, majd többszörös áron a virágzó feketepiacon értékesítik őket.

A szegények körében, akik szociális programok és lakáshoz jutás révén először kaptak igazi támogatást, a rendszer támogatottsága továbbra is magas. Fegyveresen motorkerékpárokon száguldozva keltenek félelmet Maduro ellenfeleinek körében. A milliószámra kiállított „haza igazolványa” egyfajta „kitartok Maduro mellett igazolvány”. Maduro kezére játszik az ellenzék megosztottsága is, mely ellenzék nem talált  utat a szegények seregéhez.

Ricardo Hausmann volt tervezésügyi miniszter, a Harvard egyetem professzora szerint az éhezők száma erősen megnövekedett, ráadásul naponta 350 ezer hordóval kevesebb olajat termelnek ki, mint májusban.  Hausmann nem zárja ki a katonai intervenció lehetőségét sem, amelynek forgatókönyve így nézne ki: a továbbra is ülésező, de hatalmától megfosztott parlament az ellenzéki többség szavazataival megfosztaná hatalmától Madurót, átmeneti kormány jönne létre, amelyet a szocialisták természetesen nem ismernének el. A zendülők katonai segítségért a külföldhöz fordulnának. Ám csaknem az összes szakértő az egészet a venezuelai hadsereg nagysága és ereje miatt rossz ötletnek tartja: az országot öldöklés fenyegetné.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »