Újabb rekordévet könyvelhet el a Gazprom

A Gazprom tavaly is rekordmennyiségű földgázt exportált Európába, meghaladva a 2016. évi szintén rekordnak számító mennyiséget.

Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója arról számolt be, hogy cége 193,9 milliárd köbméter földgázt exportált Európába tavaly. Ez 14,6 milliárd köbméterrel, 8,1 százalékkal múlta felül a 2016. évi 179,3 milliárd köbmétert, az addigi rekordot.

A Gazprom rekordként könyvelheti el németországi exportját is, amely tavaly elérte 53,4 milliárd köbmétert, 3,6 milliárd köbméterrel, 7,1 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbi földgázmennyiséget. Hasonlóképpen minden korábbit meghaladó mennyiségű földgázt szállított a cég Ausztriába (8,5 milliárd köbmétert), valamint Hollandiába (4,6 milliárd köbmétert), és Dániába (1,75 milliárd köbmétert).

Kép forrása: MTI

Kép forrása: MTI

A Financial Times című lap a Gazprom tavalyi rekordadatát ismertetve azt írta, hogy az orosz cég elégíti ki az európai gázkereslet mintegy 40 százalékát. A részesedése az európai gázpiacon 34 százalék volt 2016-ban az egy évvel korábbi 31 százalék és a 2014. évi 30 százalék után.

A londoni gazdasági napilap rámutatott arra, hogy Oroszország annak ellenére rekordmennyiségű földgázt tudott értékesíteni tavaly és a megelőző évben, hogy ez ellen ható folyamatok is zajlanak Európában. Lengyelország, Litvánia és több más európai ország terminálokat helyez üzembe a tengerentúlról érkező LNG (cseppfolyósított földgáz) fogadására, továbbá néhány kelet-európai ország azzal próbálkozik, hogy megakadályozza az orosz gázeladás növelését Németországba, például az Északi Áramlat 2 vezeték révén.

A Financial Times leszögezte, hogy Oroszország részben azért tudja növelni gázexportját, mert nő az európai gázkereslet, eközben csökken Hollandia és más európai országok gáztermelése.

Kapcsolódó anyagunk: 
Mások fizetik, de a Gazpromé lesz az Északi Áramlat-2 gázvezeték

Forrás: MTI/TASZASZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »