Merkelék a nagykoalícióról kezdenének tárgyalásokat

A közös kormányzás lehetőségeinek feltérképezését szolgáló tárgyalások megkezdését ajánlották a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetői a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) szerda este Berlinben.

A 2013 óta kormányzó nagykoalíció pártjainak vezetői 80 nappal a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után, szerda este tartották az első elnöki szintű megbeszélést az úgynevezett Jamaica-koalíció gondolatának bukásával megrekedt kormányalakítási folyamat újraindításáról.

Angela Merkel, a CDU elnöke, Horst Seehofer CSU-elnök és Martin Schulz SPD-elnök, valamint a három párt Bundestag-képviselőinek vezetői a nagyjából kétórás találkozón nyilatkozatuk szerint „a kölcsönös bizalmon alapuló nyílt megbeszélést” folytattak.

A CDU/CSU szövetség részéről kiemelték, hogy egy stabil kormány megalakítása céljából kezdeményezik a közös munka folytatásáról szóló előzetes egyeztetések elindítását az SPD-vel – tették hozzá. A szociáldemokraták pénteken, a párt elnökségi ülésén döntenek az ajánlatról.

Berlin, 2017. december 11. Angela Merkel német kancellár a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőségi ülésén Berlinben 2017. december 11-én. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kongresszusa négy nappal korábban engedélyt adott az SDP vezetőinek a kormányalakítás lehetőségeiről szóló tárgyalások megkezdésére a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Berlin, 2017. december 11.
Angela Merkel német kancellár a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőségi ülésén Berlinben 2017. december 11-én. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kongresszusa négy nappal korábban engedélyt adott az SDP vezetőinek a kormányalakítás lehetőségeiről szóló tárgyalások megkezdésére a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Az SPD-ben több szervezet és szárny ellenzi a nagykoalíció folytatását, arra hivatkoznak, hogy a baloldal és a jobboldal legnagyobb erőinek közös kormányzása csak a politikai színtér szélein elhelyezkedő tényezőknek hasznos, és a középen álló néppártok – a kormánypártok – hanyatlásának folytatódásához vezet.

Ezért a napokban megjelent az a gondolat, hogy a nagykoalíció (Grosse Koalition – GroKo) helyett az úgynevezett együttműködési koalíció (Kooperationskoalition – KoKo) formájában vezessék tovább az országot. Ez azt jelentené, hogy a koalíciós szerződés csak néhány kiemelt ügyről, például a költségvetés összeállításáról szólna, és az összes többi kérdésben a Bundestagban folytatott vitákkal érlelnék ki a döntést. Így mindhárom kormánypárt jobban őrizhetné az arculatát, világossá tehetné, hogy milyen ügyek és megoldások a fontosak nekik.

A CDU/CSU elutasította a felvetést, szerintük az SPD egyszerre akar kormányozni és ellenzéki politikát folytatni, ami nem lehetséges. A szociáldemokratáknak választaniuk kell, mert „a KoKo teljes mértékben no go” –  nyilatkozott az ARD országos köztelevízióban Alexander Dobrindt, a CSU-s Bundestag-képviselők vezetője.

A szeptemberi Bundestag-választás után a győztes CDU/CSU a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel kezdett egyeztetést a közös kormányzásról, de a pártok színei alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormányról folytatott tárgyalások november 20-án kudarcba fulladtak.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »