Elektromos furgonokat dob piacra a Mercedes

Jövőre megjelennek az első elektromos furgonok a Mercedes-Benz haszongépjármű kínálatában – jelentette be hétfőn az autógyár Berlinben.

Az első eVito elektromos furgon 2018-ban kerül kereskedelmi forgalomba, 2019-ben pedig a Sprinter elektromos verziója követi.

“Meg vagyunk győződve róla, hogy nagy szükség lesz furgonjaink elektromos változataira elsősorban a belvárosi felhasználási területeken” – jelentette ki Volker Mornhinweg, a Mercedes-Benz kis-haszongépjármű részlegének az igazgatója.

Elmondta, hogy a haszongépjárművek esetében a Mercedes már a tervezési fázisban nagy hangsúlyt helyez a szállítójármű flottát üzemeltető vállalatok egyedi igényeinek a kielégítésére, a meglévő rakodási infrastruktúrától kezdve a járművek hálózatra kapcsolásán keresztül egészen a finanszírozási kondíciókig. A Mercedes emellett képzési programot is indít majd az elektromos járműflottáknál alkalmazott sofőrök számára.

Kapcsolódó cikkünk: Öt éven belül elektromos vagy hibrid verzió is lesz minden Mercedes-Benz modellből

Forrás: MTI/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

Trump már nem elégszik meg a vámtarifák emelésével

Trump felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, hozzák haza a Kínába kiszervezett termelést, a szállítással foglalkozó vállalatok pedig állítsák le a Kínából érkező fentanyl Amerikába szállítását. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás