A közösségi oldalak megússzák az orosz sajtótörvény szigorítását

Az amerikai állami kézben lévő Szabadság Rádióra és Amerika Hangjára, a CNN magántársaságra, valamint a nemzetközi német közrádióra, a Deutsche Wellére is kiterjesztené az orosz parlament a külföldi ügynöki tevékenységet végző szervezetekre vonatkozó törvényt.

Ezt Andrej Iszajev, a kormányzó Egységes Oroszország párt frakcióvezető-helyettese közölte hétfőn újságírókkal a moszkvai Állami Duma (parlamenti alsóház) épületében. Mint mondta, a parlamenti pártcsoportok vezetői szolidaritásból döntöttek úgy, hogy válaszul az RT America orosz állami televízió és a Szputyik hírügynökség egyesült államokbeli idegen ügynökként történő, kényszerű bejegyeztetésére, módosítják a külföldi ügynökökről rendelkező oroszországi jogszabályt és a sajtótörvényt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A hírtelevíziókat is elérte az orosz-amerikai viszály

Nem hirdethet a Twitteren két orosz médiatársaság

A módosítások nyomán, mint arra Iszajev rámutatott, külföldi ügynökké lehet majd minősíteni azokat a tömegtájékoztatási eszközöket, amelyeket külföldi kormányok vagy kormánybarát struktúrák finanszíroznak, és amelyek a képviselő szerint orosz területen működve beavatkoznak az ország belügyeibe és a választási eljárásba. Szavai szerint az új szabályozás az általa említett médiumokon kívül egy sor másikat is érinthet.

Pjotr Tolsztoj házelnök-helyettes az Interfax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az új szabályozás nem érinti majd az orosz külügyminisztérium által akkreditált tudósítói irodákat, valamint a közösségi hálózatokat. Mint mondta, a változások nem vonatkoznak majd a CNN vagy a BBC oroszországi tudósítóira, csak a külföldi jogi személyekre.

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »