Tiltakozások bénítják a forgalmat Katalóniában

Utcai tiltakozók akciói bénítják a forgalmat Katalónia-szerte, ahol emiatt szerdán kora reggel óta több közúton is több kilométeres torlódás alakult ki.

“Szabadságot a politikai foglyoknak!”, “Megvédjük a köztársaságot!” – egyebek mellett ezekkel a transzparensekkel vonultak fel tüntetők, akik le is zártak közutakat a forgalom elől, nagy felháborodást okozva az autósok között. Hasonlóan reagáltak azok a vasúti utasok is, akiknek vonata kimaradt vagy késett, mert a tüntetők a sínekre vonultak, akadályozva ezzel a vasúti forgalmat.

A tiltakozó akciók előzménye, hogy az Intersindical-CSC nevű szakszervezet sztrájkot hirdetett erre a napra, amelyet több más, hasonlóan kisebb érdekképviselet is támogat, de nem csatlakoztak hozzá a munkavállalók nagy többségét tömörítő szakszervezetek, a Munkásbizottságok (CCOO) és a Spanyol Munkások Általános Szövetsége (UGT).

A hatóságok szerint a megmozdulások több mint 60 közúton okoznak fennakadásokat, a katalán rendőrség ezért elkezdte az útlezárások felszámolását, előzetesen Twitter-üzenetben is kérte a tüntetők együttműködését, hogy megnyithassák a forgalmat.

Friss cikkünk a témában: Illegális puccsot emleget a menesztett katalán elnök

Forrás: MTI

Friss hírek

Az USA már az európai gázellátás korlátozására készül

Esetleges európai földgázhiányra készül a Joe Biden amerikai elnök vezette adminisztráció arra az esetre, ha Oroszország támadás indítana Ukrajna ellen, ezért már hetek óta európai országokkal és nagy energetikai vállalatokkal tárgyal - jelentették ki kedden magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselők újságíróknak egy washingtoni háttérbeszélgetésen.

Read More »

Piaci körkép: 15 ezer pontnál talált támaszra a DAX

Ma délelőtt 10-kor tették közzé a januári német IFO indexeket. A fő mutató és a jövőbeni várakozást mutató alindex meghaladták a várakozásokat, de az IFO közgazdászai megjegyezték, hogy az inflációs nyomás még nem enyhült, és legalább a német ipari társaságok fele további áremeléseket tervez.

Read More »

Leave a Reply