Újabb egyezményt bontott fel Ukrajna Oroszországgal

Ukrajna egyoldalúan felbontotta Oroszországgal a fegyver- és haditechnikai eszközök kölcsönös szállításáról szóló egyezményt. Erről az ukrán kormány szerdai ülésén hozott határozatot.

A strana.ua hírportál jelentése szerint a kormányközi egyezményt a két ország 1995. február 8-án kötötte. A megállapodás magába foglalta az alkatrészek szállítását is, valamint felújítási munkálatokat és egyéb, katonai rendeltetésű szolgáltatásokat. Rendelkezett továbbá arról is, hogy Ukrajna és Oroszország egymással egyetértésben adhatott csak el fegyvereket és haditechnikai eszközöket harmadik országnak.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy a mostani döntést megelőzően, október közepén az ukrán kormány felbontotta már Oroszországgal a katonai rendeltetésű termékek előállításában részt vevő vállalatok és szervezetek specializációjának megőrzéséről szóló kormányközi megállapodást. Ez utóbbi egyezséget 2000. december 21-én írták alá Moszkvában, 2005. március 4-én lépett életbe.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »