Japán egy időzített demográfiai bomba

Japán kénytelen szembenézni azzal, amit a közgazdászok „időzített demográfiai bombának” neveznek – írja a The Independent gazdasági rovata. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy a felnőtt pelenkából évek óta több fogy, mint a hagyományosból.

Az alacsony gyermekvállalási arány és a szintén alacsony vásárlói kedv kettős hatása nyomán a japán gazdaság immár 25 éve fokozatosan zsugorodik. Ráadásul az emberek tovább élnek, ezáltal komolyabb szociális kiadásokkal terhelik a fiatalabbakat, akik részben emiatt nem vállalnak gyermekeket, így tovább tágítva az ördögi kört.

Az Independent nyolc pontban demonstrálja a Japán társadalom állapotát:

100 év felettiek száma

2017-ben az ország sorozatban 47. alkalommal döntötte meg saját rekordját a száz év felettiek számával. 2016-ban nagyjából 65 ezren voltak, míg idén már számuk: 67.824. Mindez azt jelenti, hogy Japánban a legnagyobb a száz év felettiek aránya, 100 ezer főre 4,8 jut, míg az USA-ban, ahol szám szerint a legtöbben vannak, az arány 2,2 a 100 ezerhez.

Felnőtt pelenkák

Az egyik legszimbolikusabb adat, hogy 2011-óta több felnőtt pelenka fogy, mint babapalenka. A szám rávilágít az ország korfájának kibillenésére: a 65 év felettiek alkotják a legnagyobb csoportot, a 127,11 millió lakosnak 26,7 százaléka esik ide. A gyorsuló csúszást jól jellemzi, hogy az elmúlt hat évben számuk 3,7 százalékkal nőtt.

Népességfogyás

1899 óta a születések száma mindig meghaladta az egymilliót, egészen a tavalyi évig. A statisztikai hivatal szerint 20 ezerrel estek a jelzőszám alá, de ami igazán aggasztóvá teszi ezt az adatot, hogy a halálozások száma ugyanakkor 1,3 millió volt.

„Nagyi kidobása”

Az idősek elhagyására külön kifejezés volt a múltban, az ubasute szó szerinti fordítása a közcímben is szereplő: „nagyi kidobása”. A szenilis idősek kórházakba és otthonokba beadása az ázsiai országban ritkaságszámba megy, évente midössze néhány százra teszik az ilyen esetek számát. Az okok ugyanakkor riasztóak, hiszen azért kényszerülnek erre a lépésre, mert a dolgozó fiatalok nem bírják az ellátással járó kiadásokat.

Idősotthonokká válnak a börtönök

A bűntények ötödét idősek követik el, melyek főként kisstílű lopásokra korlátozódnak. A börtönök emiatt effektíve idősotthonokká változnak, az őrök fürdetik és öltöztetik a „bűnözőket”. Szakértők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a rácsok mögött az állapotok túlságosan is jók, így pedig nem tudják alacsonyan tartani a visszaesési rátát. Alapesetben a fiatalabb rokonok viselnék az idősek gondját szabadulásuk után, de a kiadások és az egyedüllét miatt sokan úgy gondolják, hogy mégis jobb alternatíva lehet a börtön.

Az utolsó japán

A helyzet súlyosságát jól demonstrálja, hogy a végítélet óráját is elindították Japánban. A szimbolikus eszköz, most, a hidegháborúval ellentétben nem a nukleáris holokauszt általi pusztulást mutatja, hanem a természetes elfogyást, a nemzet kihalását. A számítások szerint 2100-ra a lakosság száma 36 százalékkal fog csökkenni, míg az utolsó japán 3776. augusztus 12-én fog meghalni.

Baráti házasság

„Ha nem vagyunk házasok 40 éves korunkra, akkor…” – gyakorlatilag ezt a játékot játsszák az ázsiai országban, csak a 20-as éveik végén. Az esküvő sok esetben már nem a családalapításról szól, hanem barátok között köttetik, és inkább a megélhetés megkönnyítését szolgálja. A demográfiai katasztrófa hátterének egyik fő mozgatórugója, hogy a fiatalok inkább a karrierjükre koncentrálnak, ahelyett hogy ismerkednének.

Túlóra, mint halálok

Külön szava van a japánoknak a túlórázásba való belehalásra is. A „karoshi” komoly problémát jelent, egy felmérés szerint a dolgozók több mint ötöde legalább 80 óra extra munkát vállal havonta. Ez is a fenti pontot támasztja alá, miszerint a fiatalok szinte kétségbeesetten keresik a plusz jövedelmi forrásokat – fontosabb a munka és a karrier, mint a házasság vagy a családalapítás.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: The Independent

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »