Berlin is a migránsmentő civil szervezeteket bírálja

Bírálta a civil szervezetek Földközi-tengeri tevékenységét és elutasította az Afrikából érkező gazdasági migránsok befogadását egy keddi nyilatkozatában a német szövetségi belügyminiszter.

Thomas de Maiziere a Funke médiacsoport lapjaiban megjelent összeállításban kiemelte, hogy „nem teremt bizalmat” a civil szervezetek tevékenységével kapcsolatos aggályok sora.

Az olasz hatóságok vizsgálják azt a gyanút, hogy a civil szervezetek hajóin az elrejtőzés szándékával kikapcsolják az úgynevezett transzpondert, a hajó helyzetének megállapítására és mozgásának követésére szolgáló berendezést, ami „szigorúan tilos” – mondta a miniszter. Hozzátette: olasz kollégája, Marco Minniti arról is tájékoztatta, hogy civil szervezetek hajói behatolnak líbiai felségvizekre és a partok térségében felkapcsolják helyzetjelző lámpáikat, segítve ezzel az Észak-Afrikából az EU felé tartó embereket szállító csónakokat abban, hogy elérjék őket.

Az is tapasztalható, hogy a tengeri útnak nekivágó emberek száma bizonyos napokon különösen magas, ami arra utal, hogy „a háttérben embercsempész bandák állnak, és szervezetten szállítják az embereket”.

Mindez azt jelenti, hogy jelenleg kizárólag „egy bűnszervezet, az embercsempészek döntenek arról, hogy ki kelhet át Európába, a kiválasztás kritériuma pedig a menekült pénzügyi helyzete”, ami a lehető legkevésbé humánus, emberséges megoldás – jelentette ki Thomas de Maiziere. Kiemelte: „nem tudjuk pontosan, hogy mennyi potenciális migráns tartózkodik Líbiában”, és „azt sem tudjuk pontosan, hogy mennyien vannak még úton Líbia felé”.

Az viszont biztos, hogy egyre többen vannak közöttük olyanok, akik nem a polgárháború sújtotta Szíriából vagy Irakból származnak. Helyettük afrikaiak, elsősorban nyugat-afrikaiak próbálkoznak az átkeléssel, akik gazdasági okok miatt akarnak eljutni Európába.

„A védelemre szoruló emberekkel szemben esetükben részünkről és a többi (európai uniós) tagország részéről sincsen hajlandóság a befogadásra” – mondta a német belügyminiszter.

Többek között a Berliner Morgenpost című lapban közölt összeállítás szerint a térségben tevékenykedő civil szervezetek visszautasították a bírálatokat. „Mindig megpróbálnak valamit a nyakunkba akasztani, de a mai napig egyetlen bizonyítékot sem mutattak be” – mondta a Sea-Watch nevű német egyesület szóvivője, Ruben Neugebauer. Hozzátette, hogy nem kapcsolnak ki célzottan, szándékosan transzpondereket, éjszaka pedig az ütközések elkerüléséért kötelező keresőfény felkapcsolásával közlekedni.

A Berliner Morgenpost az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai alapján azt írta, hogy az idén július 17-ig 110 374 menedékkérő érkezett az EU-ba a Földközi-tengeren keresztül. Csaknem 85 százalékuk, 93 213 ember Olaszországban ért partot, 10 250 pedig Görögországban, és 6524 Spanyolországban. További 2360 ember a tengerbe veszett vagy eltűntek nyilvántartásában szerepel.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »