Egyre kevésbé kellenek Kínának a külföldi márkák

Egyre inkább kiesnek a pikszisből a külföldi márkák Kínában, a világ legnagyobb fogyasztói piacán – áll a Nielsen Holdings és a Bain & Co. legfrissebb jelentésében.

A fogyasztási cikkeket, például az élelmiszereket, az italokat, illetve a testápolási termékeket előállító hazai vállalatok lassan, de biztosan elorozzák a piaci részesedést a külföldi versenytársaktól. Ezt támasztja alá az is, hogy a tavalyi évben már csak a piac 30,2 százalékát tették ki szemben a 2006-os 33,5 százalékos részesedéssel. A Bain 26 cégcsoport közül mindössze négy olyat talált, amely növelte ezt az arányt.

Ez azért is figyelemre méltó, mert – a cseheket kivéve – a kínai fogyasztók jobban odafigyelnek a márka származási helyére, mint bármely más nemzet, állítja a Nielsen, amely 70 ország fogyasztói attitűdjét vizsgálta.

„A kínai fogyasztókat nemcsak az alacsony ár, hanem magasabb színvonal is egyre inkább érdekli. Megfigyelhető a hazai márkák értékesítési lendülete, mivel a cégek egyre inkább beépítik a természetes és egészséges termékek fogalmát a köztudatba” – mondta Vishal Bali, a Nielsen ügyvezető igazgatója Sanghajban.

A stabil gazdaság, az erőteljes bérnövekedés és az elektronikus kereskedelem kényelme a fogyasztást a gazdasági növekedés fő hajtóerejeként határozza meg.

A fogyasztás az idei első negyedévben 77,2 százalékkal járult hozzá a gazdasági növekedéshez, amely az előző év hasonló időszakában még csak 64,6 százalék volt.

Kína digitális beállítottságú felső középosztálya nagyban elősegíti ezt a fellendülést, így 2021-re ez a réteg mintegy 1,833 milliárd dollárral fog hozzájárulni a fogyasztói piachoz. Ez körülbelül Németország mai fogyasztói piacának felel meg.

A Bain jelentése szerint, amely 40 000 háztartás vásárlási szokásai követte nyomon, a kínai vállalatok egyre nagyobb térnyerése annak köszönhető, hogy ők jobban ismerik ügyfeleiket, gyorsabb döntéseket hozhatnak, mint a multinacionális vállalatok, valamint jobban alkalmazkodnak a gyorsan növekvő online értékesítéshez.

A hazai vállalatoknak azonban még hosszú utat kell megtenniük, mivel a fogyasztók egyes ágazatokban (ilyen például a személyes gondoskodás) még mindig inkább külföldi termékeket választanak, mivel ezek a cégek biztosan minőségi termékekkel látják el őket.

Forrás: Bloomberg

Felkapott hírek

Friss hírek

Veszélyben a román kormánykoalíció

"Meglehetősen komoly" a veszélye annak, hogy felbomlik a bukaresti PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció, miután a szociáldemokraták úgy döntöttek, hogy saját jelöltet indítanak a novemberi elnökválasztáson - írta szerdai számában az Adevarul című lap.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás