Politikai üggyé vált a londoni tűzvész

Több ezren tüntettek szombat délután Londonban a miniszterelnöki hivatalnak otthont adó Downing Street előtt, Theresa May brit miniszterelnök lemondását követelve. A tiltakozók szerint a konzervatív párti kormány és a Kensington and Chelsea kerület konzervatív vezetésű tanácsa nem tett megfelelő lépéseket a kerület északnyugati szélén a 24 emeletes Grenfell Tower toronyházban pusztító szerdai tűzvész károsultjainak megsegítésére. Ezt szombat délutáni nyilatkozatában Theresa May is elismerte.

A kormányfő a tüntetés idején hivatalában fogadta a hajlék nélkül maradtak képviselőit, az áldozatok hozzátartozóit és a helyi civil szervezetek aktivistáit. A tucatnyi tagból álló küldöttség szószólója a megbeszélés után a helyszínen lévő újságíróknak elmondta, hogy az elmúlt 48 órában összesen két és fél órán át tárgyaltak a kormányfővel. Részleteket nem árult el, mondván: a delegáció először az érintett helyi közösséget tájékoztatja.

Theresa May a találkozó után kiadott nyilatkozatában dicsérte a sürgősségi szolgálatok, az egészségügyi szolgálat és a helyi közösségi szerveződések hősies helytállását, ugyanakkor elismerte, hogy az áldozatok hozzátartozóinak a katasztrófa utáni első órákban nyújtott hatósági támogatás és információszolgáltatás „őszintén szólva nem volt kielégítő”.

A miniszterelnök közölte: meghallgatta az aggályokat, és azonnali széleskörű intézkedésekre adott utasítást a hozzátartozók és a túlélők megsegítésére.

May szerint az előző nap létrehozott 5 millió font (csaknem 1,8 milliárd forint) értékű kormányzati alap felhasználása már meg is kezdődött, az összegből a károsultak ruhát, élelmiszert, egyéb alapvető fontosságú cikkeket vásárolhatnak. Theresa May megígérte, hogy ha további anyagi forrásokra lesz szükség, a kormány azt is biztosítani fogja.

A kormányfő közölte: háromhetes határidőt szabott a tűzvészben megsemmisült lakások lakóinak tartós és lehetőleg eddigi lakhelyükhöz közeli elhelyezésére, és szombaton elrendelte, hogy a hatóságok naponta tájékoztassák őt az ebben elért haladásról.

Theresa May szombaton elrendelte azt is, hogy a teljesen kiégett Grenfell Towerhez hasonló lakóépületek tűzbiztonsági állapotát a hatóságok sürgősséggel vizsgálják felül, és e vizsgálat eredményeiről is személyes tájékoztatást kért.

Nagy-Britanniában négyezer hasonló toronyház épült az 1960-as és az 1970-es években a lakáshiány enyhítése végett, és többségükben most is laknak.

A londoni kormányzati negyed főutcáján, a Whitehallon tartott szombat délutáni tüntetésen legalább háromezren vettek részt. A demonstrációt eredetileg azért szervezték a Facebook közösségi portálon, hogy tiltakozzanak a Konzervatív Párt és a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) tervezett kormányzati együttműködése ellen.

A konzervatívok a június 8-án tartott előrehozott választásokon elvesztették abszolút többségüket az alsóházban, és a DUP tíz képviselőjének külső támogatásával – formális koalíció nélkül – kívánják biztosítani a törvényjavaslatok elfogadásához szükséges számú voksokat.

A tüntetés szónokai azonban elítélték és elégtelennek minősítették a katasztrófára adott kormányzati és helyhatósági válaszlépéseket is.

További részletek a katasztrófáról

Szombaton felfüggesztették a városrészt kiszolgáló Hammersmith and City, illetve Circle metróvonalak közlekedését, mivel ezek a vonalak ebben a negyedben a felszínen futnak, sőt egyes szakaszokon magasvasútként működnek, és a kiégett házból a szél törmeléket hord a pályákra. Felmerült olyan aggály is, hogy a tűzvészben meggyengült szerkezetű magasház stabilitását veszélyeztetheti a metrószerelvények keltette talajrezgés.

Stuart Cundy, a Scotland Yard területileg illetékes parancsnoka, aki a 127 lakásos toronyházat szinte teljesen megsemmisítő tűz rendőrségi vizsgálatát vezeti, szombat délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: a rendőrséghez eddig 58 olyan emberről érkezett bejelentés, akik a tűzvész éjszakáján a Grenfell Towerben tartózkodtak és azóta nincs róluk hír. „Sajnálatos módon azt kell feltételeznem, hogy nem élnek” – közölte a rendőrtiszt. Hozzátette: csak remélni tudja, hogy a halálos áldozatok száma már nem emelkedik.

Jelentések szerint 400-600 ember lakott a 24 emeletes toronyház lakásaiban. A lángok villámgyorsan átterjedtek a magasház egészére. A tűzoltóknak több tucat embert sikerült kimenteniük az égő épületből, másoknak önerőből menekültek ki onnan. Szombaton még 19 sérültet ápoltak különböző londoni kórházakban, tízen közülük válságos állapotban vannak az NHS brit állami egészségügyi hatóság közlése szerint.

Cundy rendőrparancsnok kérte azokat, akiknek a tűzvész éjszakáján sikerült kimenekülniük a Grenfell Towerből, de erről nem tájékoztatták a hatóságokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel. „Nem az érdekel, hogy miért nem jelentkeztek eddig, csak azt akarom tudni, hogy biztonságban vannak” – fogalmazott a Scotland Yard tisztje. Hozzátette: a toronyház átkutatása és az áldozatok maradványainak elszállítása „heteket vagy ennél is hosszabb időt” vehet igénybe.

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »