Újabb fiktív asszisztens ügyében nyomoznak Franciaországban

A párizsi ügyészség pénteken bejelentette, hogy előzetes eljárást indított a centrista Modem egyik korábbi európai parlamenti képviselője, Jean-Luc Bennahmias egyik volt asszisztensének az ügyében.

A közlemény szerint hivatali visszaélés és szabálysértés ügyében a vádhatóság megbízásából a bűnügyi rendőrség korrupcióellenes hivatala nyomoz. A vizsgálat keretében a centrista párt által papíron az Európai Parlamentben a képviselők mellett foglalkoztatott több munkatárs helyzetét is megvizsgálják, akik sajtóinformációk szerint soha nem fordultak meg Brüsszelben vagy Strasbourgban, hanem valójában a Modem párizsi székhelyén dolgoztak.

Az Emmanuel Macron államfő mozgalmával koalícióban kormányzó Modem párt elnöke, Francois Bayrou jelenleg az igazságügyi miniszter.

Az ügyészség közleménye szerint a Modem egyik volt alkalmazottja tett feljelentést a párt ellen. A levélben dokumentumokkal igazolta, hogy amikor 2010. december 2-án egy webmesteri munkára vonatkozó félállásra szóló munkaszerződést kötött vele a párt, akkor aláírattak vele egy, a szerződés részét képező mellékletet, amely szerint Jean-Luc Bennahmias akkori európai parlamenti képviselő mellett asszisztensként is dolgozik.

A feljelentő azt állítja, hogy soha nem dolgozott Jean-Luc Bennahmiasszal. Az európai parlamenti képviselő szerint arról a félállású munkatársáról van szó, aki 2010 vége és 2011 vége között dolgozott mellette.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »