Fillon már 1982-ben is szerette a közpénzeket

A 12 nap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, a családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt ügyészi eljárás alatt álló Francois Fillon sajtóértesülés szerint már 1982-től alkalmazta a parlamentben a feleségét – a politikus mostanig nyilvánosan azt állította, hogy 1986 óta dolgozott mellette a felesége.

A Médiapart oknyomozó portál hétfő este megjelent cikkében azt állította, hogy “Penelope Fillon férje első képviselői mandátuma óta kapott közpénzeket, az általa megrendelt tanulmányoknak és misszióknak köszönhetően”. Az értesülést a BFM hírtelevízió rendőrségi forrásokra hivatkozva megerősítette. A televízió úgy tudja, a korrupció elleni hivatal nyomozói azt is vizsgálják, hogy az 1982 és 1986 közötti alkalmi munkaszerződések mögött volt-e tényleges munkavégzés.

Antonin Levy, a Fillon házaspár ügyvédje azt közölte, hogy a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség már január óta rendelkezik ezzel az információval. Az ügyvéd értetlenségének adott hangot amiatt, hogy ez most szivárgott ki, merthogy “eddig senki nem tartotta figyelemre méltónak”.

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség január végén egy lapértesülés alapján indított eljárást az elnökjelölt feleségének és gyerekeinek tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt. A gyanú szerint a családtagok csaknem egymillió eurót vettek fel a parlamentben, de feltételezhetően nem végeztek munkát. Penelope Fillon 1986 és 2013 között – kisebb szünetekkel – felváltva állt férje és annak utóda alkalmazásában asszisztensként, amiért összesen nettó 680 ezer eurót kapott, havonta átlagosan nettó 3600 eurót.

Az ügyben, Francois Fillon és utóda, Marc Joulard, valamint felesége, Penelope Fillon ellen emeltek vádat közpénz elsikkasztása, hivatali visszaélés és súlyos csalás gyanújával, de Fillon gyermekeinek is jutott a közpénzből havi több ezer euró értékben – ráadásul akkor, amikor gyermekei még nem voltak ügyvédek, csak végzős egyetemi hallgatók.

A jobboldal novemberi jelöltállító előválasztásán közel 5 milliós részvétel mellett elsöprő győzelmet aratott, és a januárban még favoritnak számító Fillon a botrány január végi kitörését követően a harmadik helyre csúszott vissza a felméréseken. A konzervatív jelölt a leköszönő szocialista államfőt, Francois Hollande-ot azzal vádolta meg, hogy ő szivárogtatja ki az ügy részleteit a sajtóba.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás