Fordulat Horvátországban: mégis tárgyalnak a koalícióról a pártok

A liberális Horvát Néppárt (HNS) központi bizottsága felülbírálta szerdán a párt elnökségének előző napi határozatát, és úgy döntött, tárgyalásokat kezdeményez a koalícióra lépésről a jobbközép kormányzó Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ).

Predrag Stromar, a párt megbízott elnöke rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 130 fős testület 78 küldöttje szavazott a koalíciós tárgyalások megkezdése mellett. Stromar hangsúlyozta, hogy döntés csak az első lépés. Mint mondta: ez még nem koalíció, csütörtökön tárgyalnak a második lépésről.

Ivan Vrdoljak, a HNS elnöke kedden lemondott a párt éléről, mert a HNS elnökségi tagjai nem támogatták a koalícióra lépést a kormányzó HDZ-vel.

Stromar közlése szerint a HNS három miniszteri posztot kér a kormányra lépésért cserébe: az oktatási, az igazságügyi és az építésügyi tárcát, és egy miniszterelnök-helyettesi posztot. A megbízott elnök úgy vélte: döntésükkel nem árulták el a szavazóikat.

„Egy jobb Horvátországot szeretnénk, egy nyitottabb társadalmat, ha ezt elfogadják a HDZ-ben, senkit sem fogunk becsapni, a választóink látni fogják, hogy jól dolgozunk” – hangsúlyozta. Hozzátette: azt szeretnénk, ha Boris Jokic visszatérne az oktatási reform élére. A HNS-nek jól jöhet az oktatási tárca a reformok folytatásához. Zágrábban és még néhány nagyobb horvát városban az elmúlt héten tízezrek vonultak az utcára az oktatási reform folytatásáért, amely még tavaly januárban megakadt.

Horvátországban kormányválság alakult ki, miután Andrej Plenkovic kormányfő április végén kezdeményezte a kisebbik koalíciós párt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) minisztereinek leváltását, mert támogatták az ellenzéki szociáldemokraták bizalmatlansági indítványát a pénzügyminiszterrel szemben. A koalíció felbomlásával a parlamenti többség is bizonytalanná vált. Ha a kormányfőnek nem sikerül az új többség létrehozása, amelyet a helyhatósági választások utánra ígért, várhatóan néhány hónapon belül előrehozott parlamenti választást tartanak – két év alatt a harmadikat.

Kapcsolódó cikkünk: Fel is oszlathatja magát a horvát a parlament

A HDZ arra számít, hogy a HNS kilenc képviselőjével kényelmes többséget hozhat létre a 151 fős parlamentben. Ugyanakkor a kilenc képviselő közül négyen már bejelentették – köztük Vesna Pusic, a párt korábbi elnöke, volt külügyminiszter -, hogy nem támogatják a kormányátalakítást, amiért akár ki is zárhatják őket a pártból.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »