Kína végre kezdi belátni, hogy hatással lehet Észak-Koreára

Kína szigorította az ellenőrzést az észak-koreai határon a Phenjan nukleáris és rakétaprogramjának gátat vetni hivatott ENSZ-szankciók keretében – közölte Susan Thornton amerikai külügyi tisztségviselő pénteken, kínai tisztségviselőket idézve.

Peking a phenjani rezsim egyetlen jelentős szövetségese, és a párbeszédpárti Kína eddig vonakodott komoly nyomást gyakorolni rá. A Kelet-Ázsiával és a csendes-óceáni térséggel foglalkozó Thornton szerint az ellenőrzés szigorítása azt mutatja: Kína is egyre inkább megérti, hogy a nemzetközi közösségnek égető szüksége van a szerepvállalására. Donald Trump amerikai elnök kormánya az elmúlt időszakban újra megpróbálta megnyerni magának Pekinget az észak-koreai kérdés megoldásához.

Thornton részletek elárulása nélkül elmondta, hogy Kína számos intézkedést hozott az Észak-Koreával üzletelő cégekről. Az Egyesült Államok már egy ideje tárgyal Kínával arról, hogy tegyen lépéseket bizonyos vállalatokat érintően, és várja Peking válaszát az ügyben – tette hozzá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

„Azt hiszem, megértették, hogy nincs annyi idejük tárgyalóasztalhoz ültetni Észak-Koreát és rábírni számításai megváltoztatására, mint azt korábban gondolták” – vélekedett a tisztségviselő. Thornton szerint Peking belátta, hogy az észak-koreai akciók „Kína biztonságát is jelentősen aláássák„.

A tisztségviselő egyúttal hangsúlyozta: az amerikai-kínai párbeszéd nem jelenti azt, hogy változott volna Washington hozzáállása a vitatott hovatartozású dél-kínai-tengeri műveletekhez, illetve az ázsiai-csendes-óceáni térséghez, ahol igyekszik minél több országgal jó viszonyt fenntartani.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »