Macron átvette az elnöki hatalmat Franciaországban

Emmanuel Macron megválasztott francia államfő vasárnap délelőtt ünnepélyesen átvette az elnöki hatalmat Francois Hollande távozó államfőtől. Az új köztársasági elnök első hivatalos látogatása a Párizshoz közeli Clamart katonai kórházába vezetett, ahol Irakban megsérült francia katonákat látogatott meg.

A szigorú protokoll szabályoknak megfelelően az Elysée-palota lépcsőjén Francois Hollande fogadta a gépkocsin érkező Emmanuel Macront, aki kamerák kereszttűzében vörös szőnyegen vonult át az elnöki hivatal díszudvarán.

Franciaország búcsúzó és érkező elnöke hosszan kezet rázott, majd egyórás megbeszélésre félrevonultak az elnöki irodába. Ennek során Hollande egyebek mellett a francia nukleáris erő titkos kódját és az azzal kapcsolatos bizalmas információkat adta át utódának.

Minden idők legfiatalabb francia köztársasági elnöke, a 39 éves Emmnanuel Macron az egyeztetés után kikísérte elődjét, aki gépkocsin hagyta el az  Elysée-palotát, s az őt öt évvel ezelőtt jelölő Szocialista Párt székházába hajtott.

Ezt követően Laurent Fabius, az alkotmánytanács elnöke a díszteremben ünnepélyesen beiktatta hivatalába Macront, aki megkapta a Becsületrend legmagasabb fokozatát, a Nagy Keresztet. Az ünnepségen az új államfő felesége, a levendulakék kosztümben érkező Brigitte Macron férje mellett kiemelt helyen tűnt fel, amely hírmagyarázók szerint új, meghatározó szerepet jelez előre az elnök feleségének az Elysée-palotában.

A zászlófelvonással befejeződött ceremónia végén huszonegy ágyúlövés jelezte, hogy Franciaország történelmének 25., az 1958 óta tartó V. köztársaságnak pedig a nyolcadik államfője átvette a hivatalát.

A saját, jobb – és baloldali pártok fölé helyező mozgalmát vezető 39 éves politikust a szavazatok 66,1 százalékával május 7-án választották meg öt évre köztársasági elnöknek a 33,9 százalékot elért Marine Le Pennel szemben.

A rendkívüli biztonsági intézkedések közepette rendezett beiktatási ünnepség mintegy háromszáz vendége előtt államfőként mondott első beszédében Emmanuel Macron leszögezte, hogy „semmiben nem enged azokból az ígéretekből, amelyeket a franciáknak (a kampányban) tett”, s legfőbb célja, hogy „visszaadja a franciáknak a magukba vetett bizalmat”.

„A világnak szüksége van mindarra, amit a franciák mindig is tanítottak neki: a szabadság bátorságára, az egyenlőség igényére és a testvériség szándékára” – fogalmazott az új francia államfő.

„Franciaország évtizedek óta kételkedik önmagában: fenyegetve érzi magát a kultúrájában, a szociális modelljében, a mély meggyőződéseiben …  Meg fogom győzni a honfitársaimat arról, hogy Franciaország hatalma nem hanyatlik, hanem egy fantasztikus újjászületésben vagyunk, mert kezünkben van minden olyan képesség, amely a XXI. század nagyhatalmait meghatározza” – mondta Emmanuel Macron.

„A munkát liberalizáljuk, a vállalatokat támogatjuk, minden kezdeményezést ösztönzünk. Az emancipáció a kultúra és az oktatás által épül, az alkotás és az innováció lesz a tevékenységem középpontjában” – hívta fel a figyelmet az új elnök.

„Európát, amelyre szükségünk van, újraalapítjuk és új lendületet adunk neki, mert megvéd minket és lehetővé teszi, hogy az értékeinket hirdessük a világban. Folyamatosan az megbékélés és az összefogás szándéka fog vezérelni” –  tette hozzá.

Az új elnök név szerint megemlékezett az V. köztársaság valamennyi őt megelőző államfőjéről, az alapító Charles de Gaulle tábornoktól kezdve Georges Pompidou-n, Valéry Giscard d,Estaing-en, Jacques Chiracon át Nicolas Sarkozyig és Francois Hollande-ig.

Az új köztársasági elnök első útja a hagyományoknak megfelelően a Diadalívhez vezetett, ahol megkoszorúzta az Ismeretlen Katona  sírját. A világ legszebb sugárútjának tartott Champs Elysées-n Emmanuel Macron nyitott tetejű gépkocsival hajtott végig, amelyből állva üdvözölte az őt ünneplő embereket, s az útvonal utolsó harmadát gyalog tette meg.

Az Elysée-palotában szűk családi körben elköltött ebédet követően az új köztársasági elnök első hivatalos látogatása a Párizshoz közeli Clamart katonai kórházába vezetett, ahol az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcokban Irakban megsérült francia katonákat látogatott meg.

A hivatalos programban eredetileg nem szereplő eseményre azt követően került sor, hogy a kampányban Emmanuel Macron ígéretet tett arra, hogy elnökké választása esetén első útja a külföldön szolgálatot teljesítő egyik francia erőhöz vezet. Erre azonban csak a hét második felében kerülhet sor, várhatóan Afrikában.

Kiszivárgott értesülések szerint Macron hétfőn nevezi ki az új miniszterelnököt, délután pedig Berlinbe látogat, ahol Angela Merkel német kancellárral folytat tárgyalásokat. A francia-német motor újraindításának szándékára utal, hogy Emmanuel Macron külügyi tanácsadójának Franciaország jelenlegi berlini nagykövetét, a 61 éves Philippe Etienne-t nevezte ki. A június 11-én és 18-án esedékes kétfordulós nemzetgyűlési választásra kampányoló kormányának tagjait várhatóan kedden nevezi meg az új köztársasági elnök.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »