Venezuela a polgárháború szélén

A venezuelai elnök azzal vádolta meg április eleje óta tüntető ellenzékét, hogy orvlövészeket vet be a civil lakosság ellen a demonstrációkon, amelyeknek egyes jelentések szerint már 44 halálos áldozatuk van. A hadseregtől több tucat tisztet bocsátottak el, ami arra utal, hogy megosztottság jelentkezett az államfőt támogató fegyveres erők soraiban.

A Globovision televízió idézte csütörtökön Nicolás Maduro elnököt, aki az elmúlt néhány nap haláleseteiért az ellenzéket tette felelőssé. Azt mondta, hogy a szerdán meggyilkolt fiatal férfit, Anderson Duartét a Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) nevű ellenzéki szövetség orvlövészei ölték meg. Az államfő szerint az ország több térségében tevékenykednek az ellenzék orvlövészei, hogy “gyilkolják a lakosságot”.

A szociális konfliktusokkal foglalkozó civil szervezet (OVCS) arról számolt be, hogy május 9-ig 44 ember halt meg az erőszakba torkolló ellenzéki tüntetéseken, a sebesültek száma pedig az ezerhez közelít. A szervezet összesítése szerint április eleje óta 945 ellenzéki tiltakozás volt országszerte.

Hírügynökségi jelentések szerint Venezuelában őrizetbe vették egy, a határ térségében állomásozó katonai alakulat 65 tisztjét, ami arra utal, hogy megosztottság jelentkezett a Madurót támogató fegyveres erők körében. A letartóztatottakat védő ügyvéd, Alonso Medina azt mondta, hogy egyeseket közülük hazaárulással és lázongások szításával vádolták meg, míg a többieket még nem állították bíróság elé.

Henrique Capriles ellenzéki vezető már a múlt héten arról számolt be, hogy őrizetbe vettek több tucat katonatisztet, akik hangot adtak elégedetlenségüknek a caracasi vezetés döntései miatt. Capriles szerint a hadsereg “teljesen megosztott”. Bővebben

Hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, hogy a Maduro-kormány stabilitása szempontjából kulcsfontosságú a hatvanezer fős hadsereg lojalitása. A katonaságot az államfő az elmúlt években különféle előnyökkel és juttatásokkal halmozta el, miközben az országban három számjegyű az infláció, a boltok és a gyógyszertárak pedig konganak az ürességtől.

Julio Borges, az ellenzéki többségű parlament elnöke csütörtökön Limában járt, és ott azzal a kéréssel fordult a latin-amerikai országokhoz, hogy közösen gyakoroljanak nyomást a caracasi kormányra, hogy kizárólag a demokrácia és a nép érdekeit szolgálja. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a venezuelai humanitárius válság és a tüntetések hatásai már túlnyúltak a határokon, menekülthullám árasztotta el a térséget.

Venezuelát története eddigi legnagyobb társadalmi, politikai és gazdasági válsága sújtja. Ez az ország rendelkezik a világ legnagyobb kőolajkészletével, viszont gyakorlatilag semmilyen más exportcikke nincs, és az olaj árának zuhanása miatt a gazdaság gyakorlatilag összeomlott és az infláció elszabadult. Április eleje óta tüntet ez ellenzék előrehozott elnökválasztást követelve. Nicolás Maduro a minap bejelentette, hogy a válság rendezése érdekében alkotmányozó nemzetgyűlést hív össze, amely módosítaná az alaptörvényt. Az 500 fősre tervezett gyűlés tagjainak nagy része feltehetően az elnök hívei közül kerül majd ki. A MUD határozottan elutasította a tervet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP/AFP/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás