Lehúzza a rolót a német napelemkirály

Csőddel végződik a német napelem ipar büszkesége, a Solarworld története. A vállalat felügyelő bizottsága a gazdálkodási helyzetet mérlegelve arra a következtetésre jutott, hogy nem lehetséges pozitív prognózist felállítani a cég jövőbeni kilátásaira.

„Az eladósodottság mértékére való tekintettel fennáll a csőd bejelentésének a kötelezettsége” – írja a cég tőzsdei közleménye. A cég vezetése ezért benyújtja a csődvédelmi kérelmet az illetékes hatóságnál.

A Solarworld már hosszú ideje küzd az alacsony napelem árakkal, az Egyesült Államokban pedig egy per esetleges költségei fenyegetik. Az amerikai Hemlock szilícium beszállító vállalat 720 millió eurós kártérítést követel a német vállalattól. A bíróság helyt adott a keresetnek, amit a Solarworld megfellebbezett. Az eljárás még tart.

  • Nem bírják a kínai versenyt
A napelemek világpiaci ára 2016-ban ötödével csökkent a kínai termelési kapacitás növekedése miatt. A Solarworld szerint a kínai gyártók árdömpinget alkalmaznak.

Frank Asbeck vezérigazgató márciusban még arról beszélt, hogy egy szigorú takarékossági programmal 2019-ig talpra lehet állítani a vállalatot. A programban a Solarworld „minőség és technológia” jelmondattal igyekezett volna megkülönböztetni magát az ázsiai konkurenciától. A működési költségeket egyebek között 400 alkalmazott – ebből 300 németországi – elbocsátásával egy ötödével csökkentette volna a cég.

A 2016-os évet 92 millió euróval a mínuszban zárta a Solarworld.  Eredményessége azonban az idei év elején már javult, az első negyedévet 28 millió eurós működési eredmény hiánnyal zárta, szemben a tavalyi negyedik negyedévi 51 millió eurós hiánnyal. Napelem eladásait pedig 382 megawatt áramtermelési kapacitásra növelte az első negyedévben a negyedik negyedévi 348 megawattról.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »