A briteknek ki kell egyenlíteniük a Brexit-számlát

Charles Michel belga miniszterelnök szerint súlyos tévedésben vannak Nagy-Britanniában azok, akik úgy gondolják, hogy egyszerűen csak “megnyomják a Brexit-gombot, és nem kell kifizetni a számlájukat”.

A liberális belga kormányfő az AP hírügynökségnek adott interjúban pénteken azt mondta: “nem reálisak” Nagy-Britannia elvárásai az Európai Unióból történő kilépési folyamattal kapcsolatban.

A Brexitről szóló tárgyalások a június 8-án tartandó nagy-britanniai választások után kezdődhetnek meg, de már most éles vita folyik arról, hogy miért és mennyit kellene Londonnak fizetnie, sőt egyesek azt is megkérdőjelezik, hogy kell-e egyáltalán fizetnie valamiért.

Az utóbbi hónapokban 20 milliárdtól 60 milliárd euróig terjedő becslések jelentek meg arra vonatkozóan, mekkora számlát kellene Nagy-Britanniának a Brexit miatt kiegyenlítenie. A Financial Times pedig legutóbb már 100 milliárd eurós összeget vetett fel, aminek lehetőségét London határozottan visszautasította.

  • Kapcsolódó cikkeink:

“Talán a népszavazási kampányban az embereknek az lehetett a benyomásuk, hogy ha megnyomják a Brexit-gombot, akkor minden magától elrendeződik majd. Nos, ez nem így van. Következmények vannak, ki kell egyenlíteni a számlát” – szögezte le Charles Michel.

A belga kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy nem Theresa May brit miniszterelnök fogja meghatározni a tárgyalási stratégiát. “Ez nem reális. Különválunk, úgy, mint egy válás során. Először az anyagi, pénzügyi kérdésekkel kell foglalkozni, csak utána jöhetnek az egyeztetések a jövőbeli kapcsolatról.”

  • További cikkeink a témában:

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

Piaci körkép: tőkét emel a Lufthansa

Megnyugodtak a piacok kedden, a főbb európai tőzsdék elkezdték ledolgozni tegnapi veszteségeiket és 1-1,5% közötti emelkedést mutatnak. A Lufthansa bejelentette, hogy 2,1 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre részvénykibocsátás formájában.

Read More »

Repülővel küldik vissza Texasból a haiti migránsokat

Texas állam és Mexikó határán több mint 12 ezer Haitiből érkező menekült zsúfolódott össze egy sátortáborban. A migránsok a Del Rio folyó alacsony vízállását kihasználva próbálnak az Egyesült Államokba jutni, de az amerikai hatóságok hétfőtől Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be tartó repülőjáratokkal küldik vissza az embereket.

Read More »

Indul az oltáslottó Romániában

Októbertől a beoltottak számára rendezett nyereményjátékkal próbálják a koronavírus elleni vakcina felvételére ösztönözni a nagyrészt még mindig beoltatlan lakosságot. A román kormány ezen kívül étkezési utalványokat is bevet a cél érdekében, miközben az aktív fertőzöttek száma meredeken emelkedik.

Read More »

Kamatemelést várnak holnap az MNB-től

A Bank of America pénzügyi elemzőstábja hétfői helyzetértékelésében közölte: az MNB-nek a keddi kamatdöntő ülésen még határozott lépéseket kell tennie az eddigi szigorítási intézkedések hatékonyságának erősítésére. Szigorítást vár a Morgan Stanley is.

Read More »