Visszatér a katasztrófa előtti szabályozáshoz a Germanwings

A Germanwings német légitársaság eltörli azt az eddigi előírást, amely szerint a repülés egész időtartama alatt legalább két pilótának kell tartózkodnia a pilótafülkében, elkerülendő az olyan helyzetet, mint amilyen egyik gépük két évvel ezelőtti spanyolországi katasztrófájához vezetett – számolt be a német légiközlekedési vállalatok szövetsége (BDL).

A légitársaság repülőgépének 2015. március 24-én történt szerencsétlenségben 150-en vesztették életüket. A katasztrófát a gép 28 éves másodpilótája, Andrea Lubitz okozta. A pszichiátriai gondokkal küszködő férfi kizárta a kapitányt a pilótafülkéből, amikor ez utóbbi a mosdóba ment. Ezután szándékosan nekivezette a gépet egy hegynek. A járaton több ország állampolgárai utaztak, az áldozatok többsége német és spanyol volt.

Európai szinten az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) korábban már hatályon kívül helyezte saját, hasonló rendelkezését, amelyet a történtek után vezettek be. A hivatal egyben közölte a légitársaságokkal, saját maguk végezzenek kiterjedt kockázatértékelést egy ilyen helyzettel kapcsolatban.

A BDL pénteken beszámolt arról: a német légitársaságok arra a megállapításra jutottak, hogy a “két pilótás szabály” nem növeli a biztonságot, sőt további biztonsági kockázatot teremt, például a pilótakabin ajtajának “gyakori és előre kiszámítható” nyitásával. Ilyenkor ugyanis terroristák vagy más bűnözők erőszakkal bejuthatnak a pilótákhoz.

Az érvelés alátámasztására emlékeztettek arra, hogy 1931 és napjaink között 1074 géprablás történt, ami sokkal nagyobb kockázat. Míg az említett időszakban csupán négy esetben követett el öngyilkos cselekedetet pilóta.

A légitársaságok ugyanakkor további intézkedéseket tettek válaszul a Germanwings katasztrófájára, egyebek között azt, hogy a pilótákat pszichológiai tanácsadásra küldik, illetve ilyen jellegű tesztek elvégzésére kötelezik.

Forrás: MTI/AP/Reuters/AFP

Friss hírek

Mínuszban indul a nap a tőzsdéken

Nagy indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor, miután tegnap az Egyesült Államokban a kereskedés végén komoly eladási hullám bontakozott ki, a Dow Jones 313 ponttal, közel egy százalékkal csökkent, a technológiai szektort reprezentáló Nasdaq pedig 1,3%-kal került lejjebb.

Read More »

Boris Johnson belebukhat a buli-botrányba

A brit kormány egykori minisztereinek egyike is lemondásra szólította fel szerdán Boris Johnson miniszterelnököt, aki az utóbbi hetekben kormányfői megbízatásának eddigi legnagyobb politikai botrányába keveredett a koronavírus-járvány elleni szigorú korlátozások idején rendezett Downing Street-i bulik miatt.

Read More »

Leave a Reply