Macron nagyon mérges lett a lengyelekre és a Whirlpoolra

A Whirlpool amerikai elektronikai cég 2018-ban áttelepíti az egyik üzemét az észak-franciaországi Amiens-ből Lengyelországba, ezért mind Emmanuel Macron, mind Marine Le Pen kampánycélként tekint a 300 fős gyár sorsának kezelésére.

Egyes országok a szociális és fiskális különbségekkel játszanak az Európai Unión belül, ami megsértése az Európai Unió elveinek – mondta Macron a francia regionális lapokban pénteken megjelent interjúban.

A szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere elsősorban Lengyelországra utalt, ahova a Whirlpool amerikai elektronikai cég 2018-ban áttelepíti az egyik üzemét az észak-franciaországi Amiens-ből. A bezárásra ítélt üzem mintegy háromszáz dolgozójának sorsa és a munkahelyek Franciaországban tartása a második fordulóba jutott két elnökjelölt, a szuverenista Marine Le Pen és Macron közötti párharc egyik jelképe lett. Mindkét elnökjelölt találkozott szerdán a bezárás ellen sztrájkoló dolgozókkal.

Le Pen azt ígérte, hogy büntetőadókkal és átmeneti államosítással megtiltja a gyár bezárását és áttelepítését, ha megválasztják elnöknek, Macron szerint ez viszont az uniós szabályokba ütközne, ezért ő inkább új befektetőt keresne a telep hasznosítására és a dolgozók elhelyezésére, illetve állami támogatással segítené az észak-franciaországi régiókban munkanélkülivé váló munkások átképzését.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A kelet-európai uniós tagállamokból érkező kiküldött munkavállalókat, illetve a francia béreknél olcsóbb munkaerőt kínáló kelet-európai országokba áttelepülő multinacionális cégeket a francia politikusok gyakran hibáztatják a felmérések szerint  az ország  számára jelenleg legfőbb problémát jelentő, tíz százalékon stagnáló munkanélküliség miatt.

„Én nem úgy folytatnám Európát, mint Marine Le Pen. Én mindig megvédtem Európát ebben a kampányban, ugyanakkor azt is mondom, hogy másfajta Európát szeretnék, egy olyan Európát, amely védelmez” – hangsúlyozta az interjúban a centrista politikus, aki ezért az Európai Unió fiskális és szociális harmonizációját szorgalmazza.

Macron elismerte, hogy az esetleges szociális dömpinggel szemben nem lehetséges a tagállamokat szankciókkal sújtani, ugyanakkor azt szeretné, hogy az EU alapszerződésének 7. cikke alapján induljanak eljárások azon országok ellen, amelyek nem tartják tiszteletben az uniós elveket.

„Ami a Whirlpoolt illeti, a megválasztásomat követő három hónapban döntések fognak születni Lengyelország ellen. Ezért felelősséget vállalok” – fogalmazott Macron, aki azt szeretné ha Lengyelország esetét teljes egészében megvizsgálná az Európai Bizottság.

„Azt szeretném, hogy szankciókat vonjon maga után az, ha valaki nem tartja tiszteletben az Európai Unió értékeit és jogait. A szerződések ezt előírják. Nem lehetséges egy olyan Európa, amely betartatja a tizedesjegyeket is a költségvetési célszámokban, amikor pedig egy tagállam úgy viselkedik, mint Lengyelország vagy Magyarország az egyetemek, a menekültek, vagy az alapértékek kérdésében, úgy dönt, hogy semmit nem tesz” – mondta a centrista elnökjelölt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »