Ellentmondásos hírek a szíriai vegyifegyver-támadásról

A szíriai légierő nem vegyi támadást, hanem a felkelők egy nagy fegyverraktára elleni légicsapást hajtott végre Idlíb tartományban – közölte szerdán Moszkvában Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. A felkelők egy parancsnoka nem sokkal később cáfolta az orosz állítást.

Konasenkov közlése szerint, amelyet az Interfax orosz hírügynökség idézett, a szíriai légteret ellenőrző orosz eszközök adatai arról tanúskodnak, hogy kedden Han Sejkun település keleti részén a szíriai légierő mért csapást a felkelők (orosz szóhasználat szerint a terroristák) egy fegyver- és lőszerraktárára, amelynek területén olyan “műhelyek voltak, amelyekben mérgező anyagokkal töltött tüzérségi lövedékeket állítottak elő”.

Az orosz védelmi tárca állítása szerint ebből az üzemből szállítottak vegyi fegyvereket Irakba is, mint azt a nemzetközi ellenőrök, valamint a helyi hatóságok korábban megállapították.

Az orosz hadügy adatai szerint tavaly év végén ebből a raktárból származó, mérgező anyaggal töltött lövedékeket vetettek be a felkelők Aleppóban. Az internetre felkerült videofelvételek alapján látható, hogy a Han Sejkun-i sebesülteknél ugyanazok a tünetek jelentkeztek, mint tavaly ősszel az ostromlott észak-szíriai városban megsebesülteknél.

Ez utóbbi esetnél a vegyi fegyver használatának minden körülményét jegyzőkönyvben rögzítették, beleértve a talajminták adatait, és az erről szóló dokumentumokat átadták a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW). Az OPCW ugyanakkor azóta is “tanulmányozza” az adatokat, amelyek bizonyítják, hogy a lázadók mérgező anyagokat használtak – hangsúlyozza Konasenkov.

“Az orosz nyilatkozat hazugság”

Haszan Hadzs Ali, a felkelők Szabad Idlíbi Hadseregének parancsnoka szerdán kijelentette, hogy a területen nem volt semmilyen katonai állásuk. A parancsnok a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette:

“Mindenki látta, hogy gázzal bombáznak”.

“Hasonlóképpen a térség minden lakosa tudja, hogy nincsenek ott katonai állások vagy (fegyver)gyártó helyek. A felkelői frakciók nem képesek ezeket az anyagokat előállítani” – mondta Haszan Hadzs Ali, az orosz közlésben szereplő mérgező anyagokkal töltött tüzérségi lövedékekre utalva. Hozzátette, hogy az orosz nyilatkozat “hazugság”.

Miközben Damaszkusz és az orosz védelmi tárca egyaránt cáfolta, hogy vegyi fegyvereket vetett volna be a település ellen, a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerdán arról számolt be, hogy 72-re emelkedett a Han Sejkun ellen előző nap végrehajtott feltételezett vegyifegyver-támadás halálos áldozatainak száma. Más források korábban már száz halálos áldozatot is említettek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Idén már nem nyit ki a Broadway

A producereket és színháztulajdonosokat képviselő kereskedelmi szövetség a Broadway Liga (The Broadway League) bejelentette, hogy az év hátralévő részében már nem nyitják újra a Broadwayt, a koronavírus-járvány miatt semmilyen előadást nem tartanak meg. 

Read More »

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás