A kínai Tencent beszállt a Teslába

A Tencent Holdings kínai technológiai óriásvállalat 1,78 milliárd dollárért 5 százalékos részesedést szerzett az elektromos autókat gyártó Teslában – jelentette be az amerikai vállalat kedden.

A Tencent mintegy 8,2 millió Tesla-részvény birtokába jutott, amivel az amerikai vállalat egyik legnagyobb tulajdonosává vált. A legnagyobb részvénytulajdonos Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, aki a december 31-i adatok szerint nagyjából 21 százalék részesedéssel bírt a vállalatban.

A Tesla azt tervezi, hogy idén júliusban elkezdi a széles vásárlóközönségnek szánt középkategóriás Model 3 sorozatgyártását, amihez a hónap elején 1,2 milliárd dollárt gyűjtött részvény- és átváltoztatható adósságinstrumentum eladással.

Kínai vállalatok agresszív beruházásokba kezdtek az elektromos autókat gyártó cégekbe, miközben egyre szigorúbbá válnak a károsanyag-kibocsátási előírások az országban. Több, elektromos autók gyártásával foglalkozó kínai startupba – köztük a LeSee, a NextEV, a Future Mobility és a Qiantu Motor nevű cégekbe – is beszálltak olyan nagy internetes vállalatok, mint az Alibaba vagy a Tencent.

A média, internet, reklám és fejlett technológiai befektetésekre összpontosító Tencent két évvel ezelőtt társult a Hon Hai Precision Industry és a China Harmony Auto Holding nevű cégekkel az elektromos autók nyújtotta lehetőségek kiaknázására. A Tencent és a Hon Hai által támogatott Future Mobility azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2020-ra létrehozza az önvezető elektromos autót.

A Tesla árfolyama 2,52 százalékkal, 277,63 dollárra emelkedett a New York-i tőzsdén kedden, de napi csúcsán 3,61 százalékos pluszban forgott. A hongkongi tőzsdén jegyzett Tencent 0,53 százalékos pluszban, 225,70 hongkongi dolláron zárta a napot.

Még több vállalati cikk itt.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »