2019-től megszűrik az autókat Barcelonában és környékén

Hétköznapoként nem közlekedhetnek 20 évnél idősebb gépjárművek Barcelonában, és a város agglomerációjához tartozó 40 településen 2019-től – jelentette be Josep Rull, a katalán kormány fenntarthatóságért felelős tanácsosa hétfőn Barcelonában.

Az intézkedés célja, hogy csökkentsék a közlekedés által okozott környezetszennyezés mértékét 5 éven belül 10 százalékkal, 15 éven belül pedig 30 százalékkal. A több mint 20 éves gépjárművek tulajdonosait már idén december 1-jétől érintik a korlátozások, ugyanis azokon a napokon, amikor a légszennyezettség mértéke meghaladja a határértéket, ezek a járművek nem közlekedhetnek.

A személyautók esetében az 1997, a tehergépkocsiknál pedig az 1994 előtt forgalomba helyezett járműveket érinti az intézkedés. Előbbiből mintegy 106 ezer, utóbbiból több mint 22 ezer fut a közutakon. A korlátozás a személyautók 7 százalékára, a tehergépkocsik 16 százalékára vonatkozik. A tanácsos szerint az intézkedés részletszabályait július 1-jéig kidolgozzák.

barcelona_sagrada

Barcelona látképe

Az Európai Bizottság február közepén figyelmeztette Spanyolországot, hogy a légszennyezettség csökkentése érdekében tett intézkedései nem elegendőek. Hasonló figyelmeztetést kapott az EB-től Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Olaszország is, a britek esetében ugyanakkor a Brexit miatt már várhatóan nem sokáig lesz mozgástere az EB-nek – brit környezetvédők arra figyelmeztetnek, hogy a Brexit után nem lesz, aki féken tartsa a brit szennyezést.

Az Európai Parlament tavaly novemberi tájékoztatása szerint a szív- és érrendszeri, valamint a légzőszervi megbetegedésekért nagymértékben felelős városi légszennyezés évente mintegy 400 ezer európai korai halálához vezet, amely a legfőbb környezeti halálok az unióban.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »