Egymilliárd dollárba kerültek a Takata halálos légzsákjai

A Takata japán cég hivatalosan is bűnösnek vallotta magát az általa gyártott, világszerte legalább 15 emberéletet is követelő hibás légzsákokért és beleegyezett 1 milliárd dolláros büntetőbírság kifizetésébe – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium hétfőn.

A minisztérium szerint a Takata félrevezette a vásárlókat és az autógyártókat, hamis és manipulált légzsákteszt-adatokat közölve. Még akkor is visszatartotta a japán cég a hibákkal kapcsolatos információkat, amikor sorozatos problémák merültek fel a használat során.

A Takata autógyártó partnerei – többek között a General Motors, a Chrysler, a Ford, a Honda, a Toyota, a Mazda, a Nissan, a Mitsubishi és BMW – szerte a világon mintegy százmillió autót hívtak vissza a hibás légzsákok miatt. Ebből csak az Egyesült Államokban eddig csaknem 69 milliót.

Kapcsolódó cikkünk: Újabb 772 ezer autót hív vissza a Honda a halálos légzsák miatt

A légzsákok felülvizsgálatára azért van szükség, mert előfordult, hogy nem fújódtak fel, vagy rosszul nyíltak ki, és emiatt elszakadtak, de olyan esetekről is tudni, hogy a légzsákokat felfújó pirotechnikai eszköz robbanótöltete idővel nedvességgel szívta meg magát, ami instabillá tette a vegyületet, és az eredetileg tervezettnél nagyobb erejű, repeszképző robbanást okozott.

A légzsákok meghibásodása miatt korábbi adatok szerint globálisan 16-an, az Egyesült Államokban 11-en meghaltak és összesen mintegy 180-an megsérültek.

A Takata immár a harmadik egymást követő üzleti évet zárja veszteséggel. A japán cég a hónap elején rontotta nyereségvárakozását és azzal számol, hogy 64 milliárd jen (533 millió euró) veszteséggel zárhatja a március végén záruló üzleti évet az addig becsült 20 milliárd jen nyereséggel szemben.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

www.oxfordcorner.hu

Miért éri meg nyelvkönyvekre költeni? (x)

Bár az emberek pénzügyi helyzete manapság kevés úgymond felesleges dolog megvételét teszi lehetővé, mi mégis azt tanácsoljuk, hogy Gárdonyi Géza gondolatai lebegjenek a szemünk előtt: a könyvekre költött pénz elsőre úgy tűnik, ablakon kidobott pénz, holott pont olyanok, mint a vetőmag.

Read More »