Káosz és bizonytalanság övezi a francia elnökválasztást

A tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon felesége állítólagos fiktív parlamenti állásai miatti kirobbant botrány jelentősen megváltoztatta a jelöltek közti erőviszonyokat, s még soha annyian nem voltak bizonytalanok két hónappal az első forduló előtt, mint jelenleg – derül ki a Le Monde című napilap csütörtök délutáni számában megjelent felmérésből.

A politikatudományi egyetem kutatóintézete (CEVIPOF) megbízásából február 7. és 12 között 15 874 francia választópolgár megkérdésével az Ipsos által készített reprezentatív felmérés szerint ha most tartanák az elnökválasztás első fordulóját továbbra is Marine le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke végezne az élen 26 százalékkal.

Le Pen támogatottsága az elmúlt hónapban nem javult, de a legszilárdabb az összes jelölt közül, s bejutása a második fordulóba továbbra is biztosnak tűnik. A Le Pent támogatók 74 százaléka megváltoztathatatlannak mondta a döntését, ami jóval jelentősebb, mint a többi jelölt esetében. Ugyanakkor Le Pent tartják a megkérdezettek „a leginkább nyugtalanító” jelöltnek, és róla gondolják azt, hogy „tényleg változtatni akar a dolgokon”.

Az első fordulóban 23 százalékkal második helyre várt Emmanuel Macron, a szocialista kormány korábbi gazdasági minisztere két százalékpontot javított az elmúlt hetekben, s közel nyolcat december óta, annak ellenére, hogy a francia sajtó egyre hangosabban követeli a választási programot a centrista jelölttől, amit március elejére ígér csak.

A tanulmány szerint Macron a biztos második helyét Francois Fillon botrányának köszönheti, a konzervatív jelölttől elpártolók egyértelműen Macron táborát erősítik, jóllehet amióta Benoit Hamont a Szocialista Párt megválasztotta elnökjelöltjének, Macron táborából a választók egy része, 1,5 százalékpont, átállt a baloldal balszárnyához tartozó jelölt mögé.

Macron számára a legfőbb gondot az jelenti, hogy a jelenleg őt támogatóknak alig 33 százaléka mondta azt, hogy döntése végleges, így az ő esetében a legnagyobb a bizonytalanság.

Az elmúlt hetek nagy vesztese egyértelműen Francois Fillon, aki több mint 6 százalékpontot esett vissza egy hónap alatt, és a favorit helyről a harmadik helyre csúszott vissza, ahol jelenleg 18,5 százalékot jelez neki előre a felmérés. Januárban a jobboldali választók 76 százaléka biztos volt abban, hogy Fillonra szavaz, most már csak 63 százalékos ez az arány, s a jelenlegi állás szerint nincs esélye arra, hogy bejusson a második fordulóba és győzelemre vigye a konzervatív oldalt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Negyedik helyen Benoit Hamon szocialista jelölt áll 14 százalékkal, aki egy hónap alatt hét százalékpontot javított támogatottságán, őt követi a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon, aki 12 százalékot kapna, ha most tartanák az első fordulót. Amennyiben a centrista Modem elnöke, Francois Bayrou is ringbe száll, alig hat százalékra számíthat a felmérés szerint, ugyanis Macron elsőként az ő táborát hódította el.

Egy másik, az Opinionway által készített felmérés szerint Macron 62 százalékkal győzheti Le Pent a második fordulóban, míg ha Fillon jutna be a második fordulóban Le Pen oldalán, a konzervatív jelöltet 57 százalékkal választanák államfőnek a franciák.

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »