A Ford 1 milliárd dollárt fektet az önvezető autók fejlesztésébe

A Ford bejelentette, hogy a következő öt évben 1 milliárd dollárt fektet be az Argo AI nevű pittsburgh-i székhelyű, mesterséges intelligenciával foglalkozó cégbe, a befektetés célja pedig az, hogy kifejlesszék a Ford virtuális vezetőrendszerének szoftverét, amit a Ford 2021-től érkező önvezető autójában terveznek majd használni. Amennyiben a projekt sikerrel zárul, a licenszeket akár más autógyártók felé is elérhetővé tennék.

Az Argo AI alapítóinak nem ez lesz az első nagy projektjük, Bryan Salesky az Alphabet (ismertebb nevén Google), Peter Rander pedig az Uber önvezető autókkal foglalkozó részlegeit vezették korábban.

A mostani befektetéssel a Ford lesz az Argo többségi tulajdonosa, de a közös sajtóközleményben jelezték, hogy az Argo AI munkatársai továbbra is jelentős tulajdonrésszel rendelkeznek majd a társaságban. Az Argo AI alkalmzottainak a száma egyébként gyorsan növekszik, a cég közlése szerint 2017 végére több mint 200 munkatárssal számolnak.

A Ford múlt évben jelentette be, hogy 2021-től önvezető autókat is kíván értékesíteni és a cél elérése érdekében partneri együttműködéseket kezdett kötni az ilyen területen működő startup cégekkel.

“A következő évtizedet az autók automatizálása fogja meghatározni és az önvezető autóknak olyan jelentős hatása lesz a társadalomra, mint 100 évvel ezelőtt a Ford mozgó gyártósorának volt.” – mondta Mark Fields, a Ford elnök-vezérigazgatója.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: Marketwatch / Digital Trends

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »