Elfogyott a növekedés a General Motorsnál, esik a részvény

Felülmúlták az elemzői várakozásokat az amerikai General Motors tavalyi eredményei a kedden közzétett gyorsjelentés szerint.

Az amerikai járműgyártó azt közölte, hogy a vállalat éves bevétele 166,4 milliárd dollár volt, 9 százalékkal meghaladva az előző évit.  Az elemzői várakozások a 163,5 milliárdos árbevételt vetítettek előre.

Az éves adózott eredmény 9,4 milliárd dollár, részvényarányosan 6 dollár volt. A szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos profit 6,12 dollár volt 2016-ban, amely szintén meghaladta az elemzői várakozásokban szereplő 6,02 dollárt.

A december végével záródott tavalyi utolsó negyedévben a részvényenkénti profit 1,19 dollárra esett vissza az egy évvel korábbi 3,92 dollárról, amit részben azzal indokoltak, hogy a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása 500 millió dollárral rontotta a cég eredményét.

A profit jelentős negyedéves visszaesése és az Észak-Amerikában felhalmozódó eladatlan készletek miatt a befektetők az emelkedő árbevétel ellenére 5%-os mínuszba küldték a papírt. A még eladatlan, készleten lévő autók száma 845 ezer darabra nőtt, a két vényi rekord profit után pedig az elemzők már nem várnak további jelentős profitnövekedést az idei évre.

A GM maga is bejelentette, hogy az idei részvényarányos eredményét 6,00-6,50 dollár közé várja, azaz a 2017-es eredmény közelében maradhatnak az eredményszámok.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

Trump már nem elégszik meg a vámtarifák emelésével

Trump felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, hozzák haza a Kínába kiszervezett termelést, a szállítással foglalkozó vállalatok pedig állítsák le a Kínából érkező fentanyl Amerikába szállítását. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás