Egyelőre döcög az orosz termeléscsökkentés

Oroszországban decemberben napi átlagban 11,21 millió hordó kőolajat termeltek ki, januárban pedig ennél napi 100 ezer hordóval kevesebbet – közölte a Reuters két iparági forrásra hivatkozva.

A Rosznyefty, a legnagyobb orosz olajtermelő januárban napi 518 ezer tonnára (napi 3,8 millió hordóra) fogta vissza termelését a decemberi napi 520 400 tonnáról.

Az OPEC tagállamai azt vállalták, hogy január 1-jétől napi 32,5 millió hordóra csökkentik a kitermelt kőolaj mennyiségét az októberben felszínre hozott több mint 33,6 millió hordóról. A Reuters felmérése szerint ez meg is valósult, az OPEC-tagországok januári napi termelése 32,270 millió hordó volt a decemberi 33,340 millió hordó után. A szervezetben legnagyobb befolyással rendelkező Szaúd-Arábia januári termelése napi 9,980 millió hordóra csökkent a decemberi 10,45 millió hordóról.

A nem OPEC-tagok további 600 ezer hordós csökkentést irányoztak elő, ez utóbbi csoporton belül Oroszország azt vállalta, hogy az első fél évben összesen napi 300 ezer hordóval fogja vissza olajtermelését, az első két hónapban napi 200 ezer hordóval, április végére, május elejére pedig további 100 ezer hordóval.

Amennyiben a Reuters adatai helyesek, akkor a valódi csökkentés csak a kommunikált 200 ezer hordó felét érte el.
Ha ehhez hozzátesszük, hogy amikor tavaly augusztusban elkezdődtek a termeléscsökkentésről szóló tárgyalások, akkor az orosz olajkitermelés még csak napi 10,71 millió hordó volt, máris érdekesebb a helyzet: így már 400 ezer hordós többlettermelést látunk nyár óta.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI / Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »