Trump Putyinnal és Merkellel is telefonál szombaton

Hivatalba lépése óta először telefonon beszél majd szombaton Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel – jelentette az amerikai média, majd merősítette ezt pénteken Moszkvában a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov. Ugyanaznap Trump Angela Merkel német kancellárral is egyeztet.

Az USA és Oroszország viszonya Barack Obama most leköszönt elnök második ciklusa alatt a hidegháború óta nem látott mélypontra süllyedt. Washington az ukrajnai és a szíriai beavatkozás és az emberi jogok oroszországi helyzete miatt bírálta Moszkvát, emiatt szankciókat is bevezetett vele szemben.

Majd az elnökválasztás után az Egyesült Államok nyíltan azzal vádolta meg az orosz vezetőket és személyesen Vlagyimir Putyint, hogy beavatkozott a tavaly novemberi választásba, hogy ne Hillary Clinton demokrata párti jelölt, hanem Trump győzzön.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Donald Trump már a kampányában világossá tette, hogy javítani szeretné az Egyesült Államok és Oroszország viszonyát. Egy interjúban arról is beszélt, hogy elképzelhetőnek tartja a szankciók egy részének megszüntetését, ha Oroszország engedményeket tesz a nukleáris leszerelés terén. Az új amerikai elnök a Twitteren nemrég azt írta: csak a hülyék gondolják azt, hogy Oroszországgal jóban lenni rossz dolog.

Trump szombaton Merkellel is beszél telefonon

Valószínűleg telefonon beszél majd egymással szombaton Angela Merkel német kancellár és Donald Trump amerikai elnök – közölték pénteken nevük mellőzését kérő berlini források.

A beszélgetés fő témája várhatóan Oroszország lesz. A név nélkül nyilatkozó forrás elmondta, nem tudni, hogy az új amerikai elnök akar-e beszélni arról, hogy az Egyesült Államok új vezetése tervezi-e lazítani a Moszkvával szemben az ukrajnai beavatkozás miatt kiszabott szankciók rendszerét.

A névtelenséget kérő tisztségviselő világossá tette, hogy ha Washington oldja is a szankciók szorítását, az Európai Unió ezt valószínűleg nem fogja megtenni, mert az Európai Unió egyértelműen az ukrajnai helyzet politikai rendezését szolgálni hivatott, minszki megállapodások végrehajtását szabta a szankciók feloldásának feltételéül.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »