Obama megfenyegette Putyint

Oroszország a felelős az amerikai Demokrata Párt ellen az elmúlt hónapokban elkövetett hackertámadásokért – hangsúlyozta pénteki washingtoni sajtóértekezletén Barack Obama. Az Egyesült Államok még hivatalban lévő elnöke ezzel kapcsolatosan hozzátette, hogy ez a közlése a titkosszolgálatok adatain alapul.

Obama szerint az orosz „manipuláció” azt követően ért véget, hogy a Kínában tartott szeptemberi G20-as csúcstalálkozón figyelmeztették Vlagyimir Putyint az amerikai aggodalmakról. Felidézte: felhívta az orosz elnök figyelmét, hogy következményei lesznek annak, ha ezek az akciók folytatódnak. Az elnök azt is elmondta: a múltban hasonló módon figyelmeztette kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget is az amerikai vállalatok elleni kínai hackertámadások várható következményeire.

Obama washingtoni sajtóértekezletén a hackertámadásokkal kapcsolatos orosz felelősséget illetően kijelentette: reméli, hogy utóda, Donald Trump osztja majd ezzel kapcsolatos aggodalmát.

Kapcsolódó cikkünk: Obama: Lesz válasz a hackertámadásokra

Clinton véleménye az ügyben

Az amerikai demokrácia aláásása volt a célja az elnökválasztási kampány alatt történt orosz hackertámadásoknak – vélekedett Hillary Clinton, az elnökválasztás demokrata párti jelöltje a New York Times jelentése szerint pénteken Manhattanben egy támogatói rendezvényen.

A volt first lady és külügyminiszter két „példa nélküli” tényezőre vezette vissza választási vereségét. Az egyik az volt – mondta – , hogy néhány nappal a választás előtt nyilvánosságra került James Comey-nek, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának a levele, amelyben közölte az amerikai törvényhozással, hogy újraindították a vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy külügyminiszterként Clinton egy magánszerveren keresztül bonyolította hivatalos levelezését.

A másik tényezőt a hackertámadások jelentették Hillary Clinton szerint. Úgy vélte: a kampánystábja és a Demokrata Párt választási bizottsága elleni internetes támadások mögött az áll, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök neheztel rá, amiért 2011-ben, külügyminisztersége idején azt mondta, hogy az orosz parlamenti választásokat elcsalták. Arról is beszélt, hogy nézete szerint a támadásoknak az amerikai demokrácia aláásása volt a célja.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A demokrata jelölt, aki a novemberi választáson alulmaradt a republikánusok által indított Donald Trumppal szemben, most először beszélt nyilvánosan a témáról azóta, hogy nyilvánosságra került egy hírszerzési megállapítás, amely szerint a támadások kifejezett célja az ő győzelmének megakadályozása volt.

Magas rangú demokrata tisztségviselők az elmúlt napokban az orosz kormányt és személyesen Putyint tették felelőssé azért, hogy orosz hackerek hozzáfértek Clinton kampánytanácsadója, John Podesta és más stábtagok elektronikus leveleihez. A megválasztott elnök, Donald Trump „nevetségesnek” nevezte az állításokat, hogy Moszkva beavatkozott az ő győzelme érdekében.

Obama Szíriáról és a kínai konfliktusról is beszélt

Az amerikai elnök a sajtóértekezleten élesen bírálta Bassár el-Aszad kormányzatát és Moszkvát is a Szíriában történtek miatt, szerinte az ő lelkükön szárad a szíriaiak vére.

Hangsúlyozta: mindig is felelősséget érzett e közel-keleti ország sorsáért. Obama állást foglalt amellett, hogy küldjenek független nemzetközi megfigyelőket Szíriába az evakuálások felügyeletére. Elismerte: a szíriai konfliktus az egyik legsúlyosabb probléma volt, amellyel nyolc évig tartó elnöksége alatt szembe kellett néznie. „Nem állíthatom, hogy sikeresek voltunk Szíriában” – fűzte hozzá. Elmondta: megérti azt a vágyat, hogy tettekkel vessenek véget a szíriai válságnak. Azonban ezt szerinte nem lehetett volna megoldani „olcsón”, az amerikai hadsereg teljes beavatkozása nélkül.

A leköszönni készülő elnök örömét fejezte ki amiatt, hogy – mint fogalmazott – az Egyesült Államokat kiváló állapotban adhatja át utódának. Utalt arra, hogy az elnökké választott Trumppal folytatott beszélgetései szívélyesek voltak, néhány esetben különleges felvetéseket tett a megválasztott republikánus elnöknek a demokratikus intézmények integritásának megőrzése céljából.

Obama szerint rendben van, hogy Trump szemügyre veszi az Egyesült Államok „egy Kína” politikáját, tekintettel Tajvanra. A hivatalban lévő elnök ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az amerikai diplomácia megváltoztatásának következményei lesznek Kína részéről.

„Kína számára Tajvan ügye ugyanannyira fontos, mint bármi más a listáján. Az egy Kína gondolata nemzeti felfogásának központi elemét képezi, ezért ha felforgatják ezt az elképzelést, jobb ha korábban fontolóra veszik a következményeket” – mutatott rá. Obama szerint a jelenlegi status quo fenntartotta a békét és lehetővé tette Tajvan számára, hogy fejlődjön, sikeres gazdaságot alakítson ki és a maga módján rendezze ügyeit.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »