A Ford után a GM is az amerikai gyáraiba fektet be

A General Motors (GM) 1 milliárd dolláros befektetést hajt végre egyesült államokbeli gyáraiban és mintegy ezer új munkahelyet teremt. A cég ezt a napokban, talán már kedden bejelenti – közölte a Wall Street Journal.

A megválasztott elnök előzőleg több alkalommal is megszólította az amerikai járműgyártókat, hogy inkább az Egyesült Államokban létesítsenek új munkahelyeket és ne vigyék külföldre gyártó kapacitásaikat. Kilátásba helyezte továbbá, hogy emelt vámot vet ki azokra az amerikai járműgyártókra, amelyek az amerikai piacon akarják értékesíteni külföldön gyártott járműveiket.

A General Motors nemrég jelezte: Donald Trump bírálatai ellenére sem tervezi, hogy felülvizsgálja külföldi termelésével kapcsolatos terveit. Mary Barra, a General Motors vezetője ugyanakkor leszögezte: bízik abban, hogy sikerül közös nevezőre jutni a 45. amerikai elnökkel arról, miként tud a cég új munkahelyeket teremteni az Egyesült Államokban.

A Wall Street Journal úgy tudja, hogy a GM már korábban tervezte a befektetést amerikai gyáraiba, azt nem Donald Trump kijelentései miatt teszi.

A Donald Trump által megfogalmazott figyelmeztetések miatt a Ford az év elején úgy döntött, hogy törli a mexikói San Luis Potosiban 1,6 milliárd dollárért tervezett üzem felépítését. Részben az erre elkülönített összegből 700 millió dolláros beruházással ugyanakkor bővíti az amerikai Michigan államban működő Flat Rock összeszerelő üzemet a következő négy évben és ezzel 700 új munkahelyet teremt.

Az amerikai-olasz Fiat Chrysler pedig azt közölte, hogy 2020-ig 1 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban működő gyárainak a fejlesztésébe, és 2 ezer új munkahelyet hoz létre.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »