Szíriában bombázott az izraeli légierő

Az izraeli légierő légicsapást mért szerdára virradóan Damaszkusz határánál egy Libanonba tartó fegyverszállítmányra – jelentette arab forrásokra hivatkozva az izraeli média.

Az izraeli gépek két bevetést hajtottak végre, a Londonban megjelenő, arab nyelvű Rai Al-Jom című lap szerint rakétákkal lőttek egy fegyverraktárt, amely Bassár el-Aszad szíriai elnök hadseregének negyedik hadosztályához tartozik, és egy fegyverszállító teherautó-konvojt, amely a Damaszkuszból Bejrútba vezető úton haladt.

Szakértők szerint Izrael a légicsapással olyan fegyvereket semmisített meg, amelyeket a Hezbollah libanoni radikális síita szervezetnek szántak. Az an-Nisra című libanoni újság szerint hajnali fél kettőkor történt a támadás, amikor négy hatalmas robbanást lehetett hallani Damaszkusz környékén. A tudósítások nem számoltak be sebesültekről vagy halottakról.

A jelentések nem írnak arról, hogy a szóban forgó fegyverek honnan származtak, de a Hezbollah legjelentősebb fegyverellátója mindig Irán volt. Előzőleg vasárnap izraeli vadászgépek az Iszlám Állam terrorista szervezet egyik létesítményére csaptak le a Golán-fennsík déli, Szíriához tartozó részén, miután onnan támadás ért izraeli katonákat.

Legutóbb februárban hajtott végre hasonló légicsapást az izraeli hadsereg Szíriából a Hezbollahhoz tartó fegyverszállítmány ellen. Az izraeli hadsereg szóvivői nem erősítették meg, de nem is cáfolták az utóbbi években Szíria légterében történt bevetéseket.

Oroszország október elején SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert telepített Szíriába, de Izrael megállapodást kötött Moszkvával arról, hogy ezekkel nem veszik célba az izraeli vadászgépeket.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »