Az észak-írországi felsőbíróság Theresa May oldalára állt

Elvetette pénteken az észak-írországi felsőbíróság azokat a kereseteket, amelyeknek beterjesztői szerint a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot.

A brit EU-tagságról június 23-án rendezett népszavazáson országos átlagban szűk többséggel, 51,9 százalékkal a kilépést pártolók győztek, ám Észak-Írországban a választók 55,8 százaléka a bennmaradásra szavazott.

Észak-Írország nem része Nagy-Britanniának, de a három brit nemzettel – Angliával, Skóciával és Walesszel – együtt alkotja az Egyesült Királyságot. Theresa May brit miniszterelnök több nyilatkozatában is kifejtette, hogy az Egyesült Királyság a népszavazás országos eredménye alapján együtt lép ki az Európai Unióból, visszatérő kijelentése szerint „a Brexitből nincs kimaradási lehetőség”.

Több észak-írországi párt, köztük a tartományi kormánykoalíció legnagyobb katolikus pártja, a Sinn Féin azonban keresetet nyújtott be a belfasti felsőbírósághoz, kérve annak kimondását, hogy London nem aktiválhatja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét törvényhozási hozzájárulás nélkül. Az 50. cikkely szabályozza – és aktiválása hivatalosan elindítja – a kilépési folyamatot.

A belfasti felsőbíróság pénteki elutasító végzése szerint azonban az 50. cikkely aktiválása pusztán egy folyamat kezdete, amelynek során mindenképpen szükség lesz törvényalkotási aktusokra a parlament részéről, így nincs szükség arra, hogy a cikkely aktiválását is ilyen parlamenti aktus előzze meg.

  • Korábban írtuk:

A brit kormány feszült figyelemmel várta a belfasti felsőbíróság döntését, ugyanis a brit felsőbíróság előtt is van egy hasonló tárgyú jogi kezdeményezés. Ennek beterjesztői azzal érvelnek, hogy az Egyesült Királyság EU-tagságát törvény rögzíti, és ezt kormányzati döntéssel nem lehet felülírni.

A brit kormány kezdettől fogva azt vallja, hogy az 50. cikkely aktiválása a miniszterelnök döntési jogkörébe tartozik, és e döntéshez nem kell előzetes parlamenti jóváhagyás. Ezt az álláspontot támasztotta alá a belfasti felsőbíróság pénteki végzése.

Theresa May miniszterelnök nemrégiben bejelentette, hogy London az idén már nem, de legkésőbb a jövő év első negyedének végéig bejelenti a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »