Német védelmi miniszter: Berlin kész bővíteni katonai szerepét

Ursula von der Leyen német védelmi miniszter kijelentette, hogy Németország készen áll egy nagyobb katonai szerep vállalására a szorosabb európai védelmi együttműködés érdekében.

„A változás szükséges. Az egymástól való elszeparálódás és az önálló blokádok nem fogják megoldani a problémákat, melyekkel akár globálisan, akár Európában, akár a saját országunkban szembe kell néznünk” – mondta von der Leyen egy katonai vezetők számára rendezett találkozón, hivatkozva Oroszország agresszív akcióira, a szíriai háborúval járó pusztításra, valamint a migránsválságra. „Németország készen áll arra, hogy részt vegyen és nagyobb felelősséget vállaljon az ügyben” – tette hozzá.

Von der Leyen elmondása szerint a német pénzügyminisztérium megállapodott, hogy 2020-ig tízmilliárd euróval növelik a védelmi kiadások összegét, melyet új berendezések beszerzésére, valamint a személyi állomány növelésére kívánnak fordítani. A tervet a parlamentnek még jóvá kell hagynia.

Az Európai Unióban maradó tagállamok közötti katonai együttműködés erősítésére tett javaslatot Németország és Franciaország kormánya még szeptemberben. „A Brexit után az Európai Uniónak meg kell mutatnia, hogy képes cselekedni, valamint hogy még mindig hatalmas előnyökkel jár az EU-tagság” – mondta von der Leyen, aki továbbra is ragaszkodik azon állításához, miszerint a kezdeményezés célja nem egy európai hadsereg felállítása, hanem olyan függőben lévő projektek folytatása, melyek már régóta részét képezik az EU-szerződésnek, de soha nem valósultak meg teljes mértékben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »