Eurostar: Elbocsátások és menetrendváltozások várhatók

Az Eurostar várhatóan csökkenteni fogja a munkahelyek számát, valamint ritkítja a menetrendeket London és Európa többi része között az utazás iránti kereslet csökkenése miatt, ami egyre rosszabb a Brexit-szavazás óta.

A Csalagút üzemeltetője tárgyalásokat folytat brit szakszervezetekkel mintegy 80 munkahely megszüntetéséről, melyet önkéntes elbocsátások útján kíván véghezvinni, „alkotói szabadságot” felajánlva a dolgozóknak – nyilatkozta kedden a cég szóvivője. Hozzátette, hogy a tervezett menetrend módosításokról most még nem tudnak tájékoztatást adni. A menetrendek ritkításának másik kulcsfontosságú oka – ami miatt szintén egyre gyengülő forgalommal küzd a vállalat – a párizsi és brüsszeli terrortámadások.

Még júliusban a francia többségi tulajdonnal rendelkező cég arról számolt be, hogy 3 százalékkal csökkent az utasok száma a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, valamint a bevétel 10 százalékot esett az említett ok miatt. Ehhez hozzájön még, hogy a brit népszavazás óta az üzleti utazások száma is jócskán megcsappant.

Az Eurostar idén új, nagyobb vonatokat vezetett be, ami azt jelenti, hogy a csökkentett szolgáltatások ellenére felférnek majd a szerelvényekre az utazni vágyók. A régi flotta szerelvényein 750 fő tudott utazni, míg a tíz darab új vonatnak 900 fő a kapacitása.

Forrás: Bloomberg / Reuters

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »