Brexit: Sötét fellegek a londoni City felett

A londoni City pénzügyi szolgáltatási cégeinek vezetői “rémülettel figyelik”, hogy a brit kormányon belül egyre erőteljesebb a törekvés a “hard Brexitre”, vagyis arra, hogy Nagy-Britannia ne csak az Európai Unióból, hanem annak egységes belső piacáról és a vámunióból is vonuljon ki – írta citybeli forrásokat idézve a hétfői Financial Times.

A londoni gazdasági napilap szerint a City vállalatvezetői attól félnek, hogy ez kikezdi az üzleti bizalmat, arra késztet vállalatokat, hogy elhagyják Londont, és így károkat okoz a City pénzügyi központjának. A Financial Timesnak nyilatkozó bankvezetők, akik tárgyaltak kormányzati illetékesekkel, közölték a lappal: az a meggyőződés alakult ki bennük, hogy Theresa May brit miniszterelnök végül ki fogja vezetni Nagy-Britanniát az EU belső piacáról és a vámunióból.

Az idézett bankárok attól tartanak, hogy a kormány szakpolitikai döntéseit a Brexit-párti miniszterek formálják, köztük Liam Fox külkereskedelmi miniszter, aki már júliusban kijelentette, hogy Nagy-Britannia “valószínűleg” felmondja a vámuniót, és David Davis, a Brexit-tárgyalások irányítására újonnan létrehozott szakminisztérium vezetője, aki nemrég “valószínűtlennek” nevezte, hogy Nagy-Britannia az EU egységes belső piacának tagja maradhatna, miután kilépett az Európai Unióból.

  • Félelmek és aggályok
  • John McFarlane, a Barclays befektetési bankcsoport elnöke és a The CityUK lobbicsoport vezetője a Financial Timesnak kijelentette: az ilyen “szóbeli keménykedés” veszélye az, hogy növeli a bizonytalanságot, csökkenti a bizalmat, és arra készteti az üzleti vállalkozásokat, hogy elővegyék a fiókból kivonulási terveiket.
  • Az egyik amerikai nagybank név nélkül idézett vezetője elmondta: attól tart, hogy Theresa May “nem fogta fel teljesen”, milyen következményei lehetnek a Cityre a hard Brexitnek.
  • John Holland-Kaye, a londoni Heathrow repülőtér vezérigazgatója a Financial Timesnak azt nyilatkozta, hogy “teljesen kezelhetetlen” helyzet állhat elő például a repülőterek, a kikötők vagy a brit és a francia part közötti tengeralatti vasúti forgalmat bonyolító Eurotunnel számára, ha a rendszerbe hirtelen be kell építeni a hard Brexittel járó összes ellenőrzési kötelezettséget.
  • Más citybeli vezetők arról számoltak be, hogy a Brexit-párti miniszterek egyelőre nem is állnak szóba a Cityvel, és ha “valaki megpróbál tárgyalni velük a részletekről, azzal hessegetik el, hogy megkérdőjelezi a Brexittel járó előnyöket”.

Ezekre a kockázatokra külföldről is figyelmeztették már a brit kormányt. Jens Weidmann, a Bundesbank – a német jegybank – elnöke a The Guardian című baloldali brit napilapnak a minap kijelentette: a “hard Brexit” azzal járna, hogy a londoni City pénzügyi szolgáltató szektorának vállalatai elveszítenék a szolgáltatásnyújtási engedélyeiket a kontinentális EU-gazdaságokban. Weidmann szerint e jogok az uniós belső piachoz kötődnek, és automatikusan megszűnne hatályuk a londoni Cityben, ha Nagy-Britannia nem maradna az egységes EU-piac tagja.

A német jegybank vezetője hozzátette: ebben a helyzetben több, jelenleg Londonban működő pénzügyi intézmény is “átgondolhatja”, hogy hol legyen központi telephelye. Weidmann szerint Frankfurt “vonzó” alternatívát kínálhat, és “szívesen is látná a (Londonból) újonnan érkezőket”.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás