Ismét Jeremy Corbyn a brit Munkáspárt vezetője

A várakozásoknak megfelelően ismét Jeremy Corbynt választották a legnagyobb brit ellenzéki parlamenti erő, a Munkáspárt vezetőjévé. A választás eredményét szombaton jelentették be Liverpoolban, a Labour vasárnap kezdődő éves kongresszusának helyszínén. Corbynra a voksolásra jogosult párttagok 61,8 százaléka szavazott. Ellenfele Owen Smith, egy korábban kevéssé ismert Labour-politikus volt.

Jeremy Corbynt, a párt hagyományos baloldali irányzatának veteránját tavaly már megválasztották a Munkáspárt vezetőjévé. A Labour árnyékkormányának és parlamenti frakciójának többsége azonban szembefordult vele, és a brit EU-tagságról júniusban rendezett népszavazás után bizalmatlansági indítványt is benyújtottak ellene, amelyet a munkáspárti képviselők hatalmas, 172-40 arányban meg is szavaztak. Az alsóházi Labour-frakció teljes létszáma 229, vagyis a munkáspárti képviselők háromnegyede megvonta bizalmát a párt vezetőjétől.

A Corbyn ellen forduló Labour-képviselők azzal vádolták a párt vezetőjét, hogy nem tudta hatékonyan mozgósítani a Munkáspárt támogatóit a brit EU-tagságról június 23-án rendezett népszavazáson, amelyen a brit választók többsége – köztük a munkáspárti szavazók 40 százaléka – a kilépésre voksolt. Corbyn azonban ezután sem mondott le, ezért vált szükségessé az újabb vezetőválasztási versengés. A Munkáspárt több mint 600 ezres tagságának körében Corbyn elsöprő népszerűségnek örvend, így az újabb választás eredményéhez sem fért sok kétség.

Corbyn még növelte is táborát, mivel amikor először megválasztották a Labour élére, a párttagok 59,5 százaléka voksolt rá. Az is példátlan arányú győzelem volt a Labour történetében, de a szombaton bejelentett újabb vezetőválasztási eredménnyel Jeremy Corbyn ezt a rekordot is megdöntötte. Az újabb választásra a Munkáspárt több mint félmillió tagja regisztráltatta magát, és a hivatalos adatok szerint közülük 313 ezren szavaztak Corbynra, vetélytársa, Owen Smith 193 ezer voksot kapott.

Corbyn már az EU-népszavazás előtt is számos szakpolitikai kérdésben összekülönbözött a Munkáspárt alsóházi frakciójával és a Labour korábbi vezetőivel. Politikai célkitűzéseinek sarkalatos pontjai között szerepel a brit önálló nukleáris csapásmérő erőt hordozó Trident tengeralattjáró-flotta felszámolása, valamint a korábbi konzervatív kormányok idején privatizált nagy infrastrukturális hálózatok, köztük a brit vasút visszaállamosítása. Tett olyan kijelentést is, amely szerint Nagy-Britanniának ki kellene lépnie a NATO-ból, és köztudott róla, hogy vehemensen ellenzi a monarchia intézményének fenntartását.

A Corbyn vezette Munkáspárt választói támogatottsága jelentősen elmarad a kormányzó konzervatívokétól. A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a munkáspárti vezetőválasztás eredményének szombati bejelentése után közzétett friss felmérésében kimutatta, hogy a Konzervatív Pártra jelenleg a választók 39 százaléka voksolna, a Labour támogatottsága 30 százalék.

Kapcsolódó cikkünk: A brit parlament jóváhagyta a Trident-flotta megújítását

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »