Theresa May: saját modell lesz az új kapcsolatrendszer az EU-val

Theresa May brit miniszterelnök szerint London addig nem hoz érdemi döntéseket az EU-kilépés ügyében, amíg erre készen nem áll.

May a G20-csoport kínai csúcstalálkozójáról tájékoztatta szerdán az alsóház képviselőit, részletesen kitért a Brexit témakörére is. Kijelentette: tudja, hogy sokan szeretnének gyors haladást látni, és képet alkotni arról, hogy miként fest majd Nagy-Britannia, miután az EU-tagságról rendezett népszavazás döntésének megfelelően kilépett az unióból, de mindaddig nem hoznak döntéseket, amíg erre nem állnak készen.

A brit kormányfő kijelentette azt is, hogy London „nem fogja idő előtt kiteregetni kártyáit”, és a brit kormány „nem számol be helyszíni közvetítésben a tárgyalások minden egyes fordulatáról„. Nagy-Britannia nem fogja lemásolni más országok gyakorlatát az EU-hoz fűződő új kapcsolatrendszer kialakításában. „Ez nem a norvég modell lesz, nem a svájci modell lesz, sem bármely más ország modellje, hanem a saját brit modellünket fejlesztjük majd ki” – fogalmazott Theresa May, de részleteket ennek mibenlétéről sem árult el.

London már korábban is jelezte, hogy nem olyan megoldásokra törekszik az Európai Unióval folytatandó kilépési tárgyalásokon, amelyeket más országok már alkalmaznak.

A múlt héten, a nyári szünet utáni első kabinetülés után a Downing Street szóvivője közölte: a brit kormány „nem a polcról készen leemelt, hanem egyedi jellegű megállapodásra” törekszik az EU-val. A szóvivő szerint ez azt jelenti, hogy szabályozni kell majd az EU-tagállamokból érkező bevándorlók számát, de egyben kedvező megoldásra kell jutni az unióval folytatott brit külkereskedelem szempontjából is.

Az Európai Bizottság többször is hangoztatott jelenlegi álláspontja mindazonáltal az, hogy ha Nagy-Britannia továbbra is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához, akkor tartania kell magát az EU-n belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

David Davis, a Brexit-tárgyalásokért felelős minisztérium vezetője, aki a héten a parlamentet tájékoztatta a kormány terveiről, kijelentette: „nagyon valószínűtlen”, hogy Nagy-Britannia az unió egységes belső piacának tagja maradhat, ha ennek feltétele a külföldi EU-állampolgárok további korlátozásmentes betelepülésének engedélyezése.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »