A pontrendszer sem tetszik a brit miniszterelnöknek

Theresa May kizárta a különböző kritériumok alapján összeállított pontozásos elbírálási rendszert a más EU-tagállamokból Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás szabályozásának lehetséges módozatai közül – a brit miniszterelnök ezzel saját külügyminiszterének egyik fő népszavazási ígéretét vetette el.

May hétfőn, a 19 legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport kínai csúcstalálkozójának záró sajtóértekezletén kijelentette: ő olyan rendszert szeretne, amelyben a brit kormány maga dönti el, hogy ki telepedhet le Nagy-Britanniában, márpedig a pontrendszer éppen ezt nem teszi lehetővé, hiszen ha a pontozásos módszer alapján meghatározott elbírálási kritériumoknak a bevándorlási engedélyért folyamodó megfelel, akkor további mérlegelés lehetősége nélkül, automatikusan be kell engedni az országba.

Theresa May nem sokkal korábban, a csúcstalálkozó közben újságíróknak nyilatkozva is már megkérdőjelezte, hogy a pontozásos módszer működőképesnek bizonyulna-e, a G20-rendezvényen tartott záró sajtóértekezletén viszont már egyértelműen kizárta ennek a rendszernek a bevezetését.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője hétfő esti tájékoztatóján ezt megtoldotta azzal, hogy a brit kormány az EU-tagállamokból érkezők számát kívánja szabályozni, és a Brexit – vagyis Nagy-Britannia kilépése az EU-ból – erre alkalmat teremt. A Downing Street szóvivője szerint még nincs döntés a külföldi EU-állampolgárok bevándorlásának pontos szabályozási módjáról, de a kormányfő véleménye az, hogy a pontozásos rendszer nem lenne működőképes és nem is szerepel a lehetőségek között.

A bevándorlás pontozásos szabályozásának bevezetése volt a brit EU-tagságról rendezett népszavazás Brexit-párti kampányának egyik fő eleme.

Az ausztráliai elbírálási rendszerhez hasonló tervet Boris Johnson volt londoni polgármester, Theresa May kormányának jelenlegi külügyminisztere, a Brexit-párti kampánytábor volt frontembere terjesztette elő június elején. Az elképzelés alapján Nagy-Britannia 2020-ra, a következő brit parlamenti választások idejére honosította volna meg az új bevándorlási mechanizmust, amely különböző kritériumok alapján, pontozásos rendszerrel bírálta volna el a letelepülési és munkavállalási kérelmeket a külföldi EU-tagállamokból érkezők esetében is.

A tervezett kritériumok között lett volna az angol nyelv magas szintű ismeretének megkövetelése, és annak előírása, hogy minden külföldi jelentkezőnek az adott munkakör betöltéséhez szükséges szakképesítése legyen. Johnson júniusi előterjesztése szerint a már Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-munkavállalókra visszamenőlegesen az új szabályozás nem vonatkozott volna.

Azt Theresa May is többször hangoztatta, hogy a brit kormány mindenképpen garantálni szeretné a már Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok jelenlegi jogi státusának változatlanságát. Ugyanezt David Davis, a Brexit-tárgyalásokért felelős minisztérium vezetője is megerősítette. Davis, aki a nyári szünetéről hétfőn visszatért parlamentet tájékoztatta a kormány terveiről, kijelentette: London olyan szabályozási rendszert dolgoz ki, amely lehetővé teszi a bevándorlás számszerű ellenőrzését.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »