WEB 2.0 és a videós tartalomgyártás – 3. rész

A Twitter az Amplify programján keresztül osztja meg bevételeit a tartalomgyártókkal, a Facebook pedig különböző formátumokkal kísérletezik. Mindegyik közösségi hálózat próbálja kordában tartani a platformjaikon megjelenő hirdetéseket és szponzorált tartalmakat, céljuk az, hogy a rendszereiken keresztül fussanak a reklámok.

A tartalomgyártók viszont nem várják meg, hogy a közösségi médiák kitalálják a bevételek megosztásának konstrukcióit, ők már tető alá hozták saját megállapodásaikat a hirdető márkákkal szponzorált tartalomra a közösségi hálózatok nélkül. „A hirdetők több, mint 255 millió dollárt költenek befolyásoló marketingre havonta csak az Instagramon és ez az összeg nem tartalmazza az összes együttműködést” – jegyzi meg a Captiv8 vezetője.

Cikkünk első része itt, második része pedig itt olvasható.

Jason Horton egy YouTube komikus, 130.000 követővel. Videói között megtaláljuk az „Awkward with Women” (Kínos pillanatok nőkkel) sorozatot, melyben a társkeresős életet fedezi fel. A sorozat részei hirdetéseket is tartalmaznak, amelyekért a Ford, a Nintendo és a Foot Locker fizetett.

A komikus azt állítja, hogy mindig feltünteti, ha a videói hirdetések. A tartalomgyártók gyakran hash-tagekkel (címkékkel) jelzik ha egy anyag szponzorált vagy esetleg hirdetés (#sponsored, #ad), amivel eleget tesznek az FTC szabályoknak (Federal Trade Comisson – Szövetségi Kereskedelmi Bizottság). A trendet jól mutatja, hogy idén júliusban már több, mint 300 ezer szponzorált poszt volt az Instagramon, amelyek tartalmazták ezeket a szavakat, az egy évvel korábbi 120 ezerhez képest.

Korábban az Instagram megnehezítette a tartalomgyártók számára a szponzorált bejegyzések használatát, mivel blokkolta az alkalmazáson kívüli linkeket, ma azonban már engedélyezi a márkák címkézését a posztokban. A videók hosszúsága elérheti a 60 mp-et a korábbi 15 mp helyett, ami sokkal megfelelőbb például a zenei és sminkoktatós videóknak. Végeredményben jobb, ha a legnépszerűbb tartalomgyártókat hagyják pénzt keresni a közösségi oldalakon, minthogy blokkolják őket és ezzel elidegenítik a néha több millió követőjüket is.

Kevin Systrom Instagram vezérigazgató szerint, azok a reklámok, amelyeket nem a rendszeren keresztül vásároltak, elronthatják a felhasználói élményt. A cég, a felhasználók tiltakozását figyelmen kívül hagyva júniusban áttért az algoritmusos feedre a korábbi fordított időrendi sorrend helyett. A feed most hasonló a Facebookéhoz és a statisztikák azt mutatják, hogy bejött nekik a váltás, sokkal több a kedvelés és a hozzászólás az új algoritmussal.

Systrom jelezte a márkáknak és a tartalomgyártóknak is, hogy amennyiben kivonják magukat az Instagram ellenőrzése alól, úgy nem férhetnek hozzá a szofisztikált kampány elemzésekhez, amelyek olyan adatokat tartalmaznak, mint a demográfia vagy a kampány közönsége, elérése a kampányidőszak alatt.

Így viszont az a kérdés, hogy a márkák hajlandóak lesznek-e kétszer fizetni a hirdetéseikért?

Forrás: Bloomberg/Telegraph/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás