Nagyszabású tüntetést tartott Isztambulban az ellenzék

Az erőszakos hatalomátvételek ellen tartott nagyszabású demonstrációt vasárnap Köztársaság és Demokrácia jelszóval a legnagyobb török ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP). A párt elnöke a puccsisták feletti ítélkezés jogállami keretek között tartását, továbbá a gondolat, a szólás és a gyülekezés szabadságának megőrzését szorgalmazta beszédében.

Az isztambuli Taksim térre meghirdetett rendezvény kezdetén egyperces néma tiszteletadással emlékeztek a július 15-i puccskísérlet áldozataira emlékezve, majd a tömeg elénekelte a török himnuszt. A kemalista Sözcü, de a Sabah című legfőbb kormánypárti napilap szerint is több százezren voltak jelen a megmozduláson. A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy ne vigyenek magukkal pártjelképeket, csak nemzeti zászlókat és a Török Köztársaság megalapítóját, Mustafa Kemal Atatürköt ábrázoló posztereket, így a tér egésze a felhívásnak megfelelően piros-fehérbe öltözött.

  • Kemal Kilicdaroglu pártelnök beszéde:
A parlamenti pártok egyöntetűen elítélték a puccskísérletet, ami egyfajta közös nevezőként kell hozzájáruljon a politikai megbékéléshez. Törökország ismét bebizonyította, hogy mennyire létfontosságúak számára a demokráciát garantáló világi jogállam alapelvei – mondta a politikus. Hangsúlyozta: egy ország gyűlölettel és dühvel nem irányítható, ezért a puccskísérlet résztvevői felett a jog keretei között kell ítélkezni. Az állam méltósága ezt követeli. A kínzás, az embertelen bánásmód, a fenyegetés a puccsistákkal egy szintre süllyeszti a vezetést, ami megengedhetetlen – fejtette ki. Mint fogalmazott: a demokrácia nem csupán a szavazójog, hanem a gondolat, a szólás és a gyülekezés szabadsága.

A CHP teljes parlamenti frakciója mellett civil szervezetek és szakszervezetek is képviseltették magukat az eseményen, amelyhez a CHP meghívására a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) több képviselője is csatlakozott, többek között Mehmet Müezzinoglu korábbi egészségügyi miniszter.

A transzparenseken a következő feliratok voltak olvashatók: “Törökország szekuláris állam és az is marad”, “Se diktatúrát, se puccsot, demokratikus Törökországot”, “Vállvetve a puccs ellen”, “Mustafa Kemal katonái vagyunk”. – Forrás: Reuters

A hatóságok a környéken fokozott biztonsági óvintézkedéseket vezettek be. A rendőrök a térre nyíló kereszteződésekben egyenként ellenőrizték az embereket. A tüntetésre a környező tartományokból is sokan érkeztek buszokkal.

A modern Török Köztársaság 1923-as megszületése óta a hadsereg úgy tartja, hogy ő Törökország világi rendjének őrzője és az államalapító örökségének folytatójaként a kemalista berendezkedés legfőbb letéteményese, az Atatürk-alapította CHP ennek ellenére legfőbb ellenzéki pártként sem híve az erőszakos hatalomátvételnek.

Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfő délután egy időben fogadja majd Binali Yildirim miniszterelnököt, továbbá a CHP, valamint a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) vezetőit, Kilicdaroglut és Devlet Bahcelit. Kilicdaroglu első alkalommal látogat majd az elnöki palotába.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás