A dízelbotrány ellenére is jó eredmények a VW AG-nál

A Volkswagen AG a jövő héten esedékes fél éves eredmény beszámolója előtt a honlapján tett előzetes bejelentése szerint a konszern a dízelbotrány következményei ellenére is 7,5 milliárd euró működési eredményt ért el az első fél évben, szemben a tavalyi 6,8 milliárd euróval.

Az első fél éves működési eredmény „lényegesen meghaladja a piaci várakozásokat” – fogalmaz a Volkswagen közleménye a hivatkozott előrejelzések számszerű említése nélkül.

A főként Észak-Amerikában várható újabb jogi költségek fedezetére elkülönített 2,2 milliárd dollár leszámításával a második negyedéves működési eredmény 5,3 milliárd dollár.

Az első fél éves teljesítmény az első negyedéves eredmény alapján 4,4 milliárd eurós második negyedévi működési eredményt feltételez, 20 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbinál és egyúttal a legmagasabbat is a konszern történetében.

A piaci várakozásokat meghaladó tényleges első fél éves működési eredményt a Volkswagen a VW márka iránti kereslet viszonylag gyenge első negyedévet követő második negyedévi felfutása mellett szezonális jellegű keresleti tényezőknek, valamint az európai autópiaci általános fellendülésnek, a nagy vállalati flottamegrendelések visszatérésének, illetve a konszern hatékonyságjavító programjának tulajdonította közleményében.

A Volkswagen az idei évre értékesítési árbevételének 5 százalékos csökkenése mellett 5,0-6,0 százalékos bevételarányos bruttó jövedelmezőségre számít.

A Volkswagen AG július 28-án, csütörtökön teszi közzé első fél éves eredmény beszámolóját.

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »