Romániában több mint 13 százalékkal csökkentek a külföldi beruházások

Romániában 13,2 százalékkal csökkent a külföldi működőtőke beruházások értéke az első öt hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz mérten – közölte csütörtökön a román nemzeti bank.

Májusban 230 millió euróval, 1,117 milliárd euróra nőtt a külföldi tőkeberuházások értéke, ami elmarad a tavaly január-május időszakban jegyzett 1,287 milliárd eurótól. Az első négy hónapban még 24 százalékkal kevesebb külföldi tőke áramlott be a román gazdaságba az éves összevetés szerint.

Tavaly a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke 3,03 milliárd euró volt, ami 25,3 százalékkal volt magasabb 2014-hez mérten.

A nemzeti bank szintén csütörtökön közölte, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya májusban 757 millió euróval nőtt, és elérte a 2,6 milliárd eurót az első öt hónapban. Tavalyhoz képest jelentős romlás figyelhető meg, hiszen 2015-ben a január-május időszakban a folyó fizetési mérleg pozitív volt, akkor 42 millió euró többletet jegyeztek.

A folyó fizetési mérleg azt követően kezdett romlani rohamosan, hogy a tavalyi és az idei áfacsökkentés következtében megnövekedett a belföldi fogyasztás, amit főleg importból fedeznek.

  • Korábbi cikkünk a témában

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »