Ferenc pápa lényegében kiállt a menekültkvóta mellett

A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Görögországnak és vele együtt a migránsokat segítő többi országnak „minden nemzet együttműködésére szüksége van”. Ferenc pápa hozzátette, „az egységes válasz hatékonynak bizonyulhat a (migrációból eredő) terhek egyenlő megosztásával”.

A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy a migrációs válság megoldásához „határozottságra” és „fenntartások nélküli tárgyalásra” van szükség.

Ferenc pápa a remény jelének nevezte a Szíriában szombaton hatályba lépett tűzszünetet, amely a pápa megfogalmazása szerint „vigasz” a szenvedő szíriai nép számára, és elősegíti a humanitárius segélynyújtást az ország lakossága számára.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »