Visszavonhatják Tőkés László kitüntetését

Csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében elutasította a legfelsőbb bíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amellyel érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonását javasoló 2013-as becsületbírósági határozatot. Az 1989-es forradalom hősét így megfoszthatják a Románia Csillaga érdemrendtől. Erről a határozat alapján az államfő dönt.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »