Richard Sulík, az SaS elnöke leginkább Radoslav Procházkát, a Sieť elnökét tudná elképzelni miniszterelnökként – jelentette ki a TA3 politikai vitaműsorában. Minderről az Új Szó számolt be. „Annak vagyok a híve, hogy egy esetleges jobboldali koalícióban a legerősebb párt szállítsa a kormányfőt. Ha ez a Sieť lenne Procházkával az élen, nekem semmi problémám nem lenne vele. A miniszterelnöki poszt a legerősebb párt elnökét illeti meg” – fejtette ki Sulík, majd hozzátette: a választásokig a jobbközép pártoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy ez bekövetkezhessen. Sulík egyidejűleg kizárta, hogy az SaS koalíciós tárgyalásokat kezdene a Smerrel. Sulík vitapartnere egykori párttársa, a SKOK párt alapítót tagja, Daniel Krajcer volt, aki jóval pesszimistábbnak bizonyult a jobboldali kormány lehetőségét illetően. Krajcer leszögezte: ők a választások győztesével tárgyalnának, mert csak így nyílna lehetőségük arra, hogy átültessék a párt programját a gyakorlatba.
ellenzék Fico Kárpát-medence Szlovákia választás
Friss hírek
Nem tűnik el, de 15 éven belül vízpótlásra szorulhat a Balaton
A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt - derül ki Szabó Péter meteorológus elemzéséből.
Read More »Összeállt a koalíció Netanjahu leváltására
A kormányváltásra törekvő tömb pártjai megállapodtak tevékenységük összehangolásáról Izraelben a Netanjahu-kormány leváltása, "nemzeti szükségkormány" megalakítása és a kneszetben meglévő egyértelmű parlamenti többség érvényre juttatása érdekében.
Read More »600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.