Népszavazással váltanák le Madurót

  • A venezuelai ellenzék egyik vezetője szerint „elérkezett az idő” egy olyan népszavazás kiírására, amely lehetővé tenné az elnök mandátumának visszavonását.
  • A kétszeres elnökjelölt Henrique Capriles helyi idő szerint csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy mielőbb meg kell rendezni egy ilyen referendumot, vagy pedig úgy kell módosítani az alkotmányt, hogy lerövidüljön Nicolás Maduro megbízatása.
  • Az ellenzéki politikus beszélt arról is, hogy tavaly az infláció 270 százalékos volt az országban, igaz, erről a központi bank még nem tett közzé jelentést.
  • A kormányzó szerint miközben mélyül a válság, Maduro továbbra is azt hangoztatja, hogy a nagy infláció és a termékhiány a kormánya ellen indított „gazdasági háborúnak” tulajdonítható.

A venezuelai ellenzék egyik vezetője szerint „elérkezett az idő” egy olyan népszavazás kiírására, amely lehetővé tenné az elnök mandátumának visszavonását.

A kétszeres elnökjelölt Henrique Capriles helyi idő szerint csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy mielőbb meg kell rendezni egy ilyen referendumot, vagy pedig úgy kell módosítani az alkotmányt, hogy lerövidüljön Nicolás Maduro megbízatása. Az észak-venezuelai Miranda szövetségi állam kormányzója hangsúlyozta, hogy ha a kormány nem változik, akkor a venezuelaiaknak kell azt megváltoztatniuk. Az ellenzék mérsékelt szárnyát képviselő politikus arra figyelmeztetett, hogy az országot jelenleg sújtó gazdasági válság miatt akár társadalmi robbanás is bekövetkezhet, amire félelmei szerint a kabinet akár katonai választ is adhat.

„Itt most valamilyen irányba el fognak mozdulni az események, és mindannyian azt szeretnénk”, hogy ha az, ami következik, békés és „az alkotmányunkban foglaltakkal összhangban lenne”, valamint társadalmi vita részét képezné, hiszen „az utolsó szó a venezuelaiaké” – szögezte le Capriles a népszavazásra utalva.

Az ellenzéki politikus beszélt arról is, hogy tavaly az infláció 270 százalékos volt az országban, igaz, erről a központi bank még nem tett közzé jelentést. A kormányzó szerint miközben mélyül a válság, Maduro továbbra is azt hangoztatja, hogy a nagy infláció és a termékhiány a kormánya ellen indított „gazdasági háborúnak” tulajdonítható.

Nicolás Madurót 2013. április 19-én választották meg hat évre Venezuela elnökévé, noha az elnökségi feladatokat már március elejétől kezdve, elődje, Hugo Chávez halálát követően ellátta. A venezuelai alaptörvény szerint ha a mindenkori elnök megbízatásának fele már letelt, mandátumának visszavonása céljából ki lehet írni népszavazást, ehhez azonban arra is szükség van, hogy a választók 20 százaléka, vagyis 3,9 millió venezuelai aláírjon egy erre vonatkozó kezdeményezést.

A tavaly decemberi választásokon a Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) elnevezésű ellenzéki pártkoalíció – amelynek tagja Capriles tömörülése, az Első az Igazság párt is – pontosan a kétharmados többséghez szükséges 112 mandátumot szerzett, noha ebből három sorsa még bizonytalan, miután a legfelsőbb bíróság törvénytelennek minősítette a voksolást az érintett körzetekben. Az alkotmány reformjához kétharmados többségre van szükség. A néhai Hugo Chávez elnök által létrehozott, Nicolás Maduro vezette Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) 17 év után először kisebbségbe került a törvényhozásban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek